WIPszerda: Stashbuster kendő

Jól indult a 2017-es fonalas év, a kihívás, miszerint elsősorban meglévő fonalból és mintákból dolgozzunk, szó szerint szárnyakat adott. Na jó, annak is lehetett szerepe, hogy az első héten még szabadságon voltam plusz kint olyan viharos szél fújt, hogy tényleg nem nagyon volt alternatívája a kötés-horgolásnak.

Az október-novemberi Simply Häkeln magazinban találtam egy kendőmintát, amely kifejezetten színes maradékok felhasználására íródott. Laura Strutt a minta szerzője, Modern Crocheted Shawls and Wraps címmel jelent meg könyvben a leírás, magyarul pedig a Kreatív horgolás című újságban találjátok. UPDATE: Ezen a linken pedig angolul ingyenesen elérhető. Köszönet Dórának, aki felhívta a figyelmem rá!

stashbuster

Az én kendőm kisebb lesz, mint a mintában szereplő, mert csak 3 gombóc fehér Barka tó fonalam volt és nem szeretnék pluszban venni hozzá. Az első két gombóc ment bele az egyszínű fehér középrészbe, és a néhány sor a csíkozott részben lesz majd a harmadik gombócból. A barackszínű fonal Muzsi festése, a rózsaszín Drops Fabel, a pink pedig egy régesrégen a Dawandán vett kézzel festett zoknifonal. Nem teljesen a leírás szerint, de azért nagyon erősen az alapján csíkozgatom a kendőt, amíg el nem érem a kívánt méretet és / vagy el nem fogynak a fonalak. A további sorsát még nem tudom, elvileg nem akartam több kendőt horgolni magamnak, de most valahogy megtetszettek ezek a színek. Mire elkészül, talán ki is derül, megtartom-e vagy továbbadom.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

One comment on “WIPszerda: Stashbuster kendő

Comments are closed.