WIPszerda: freeform nyári top

pirostop1
Egy nagyobb adag piros-pink-borvörös Drops Cotton Light vár már egy ideje a szekrényben, hogy eldöntsem, mi is lesz belőle. Eredetileg kötött kardigán akart lenni, de néhány frusztrációba fulladó kötéspróba után végül lemondtam róla. Végül győzött a pillanatnyi fellelkesülés, és egy freeform horgolt felsőbe kezdtem.
Azért a közbülső stádiuot is megemlítem, hátha valakit megihlet: A Frida topban az az izgalmas, hogy a nagyon egyszerű szabást megbolondítja hátul egy ökölnyi méretű lyuk. A felső egyébként pont Cotton Light-ra készült, szóval még az sincs kizárva, hogy egyszer megkötöm. De most türelmetlen voltam, és gondoltam, elkészítem a horgolt verzióját – lyuk helyett pedig egy rozettát horgolok, az lyuk is, meg nem is, és az én koromban, ugye, az ember már nem mutasson sok bőrt.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem máshová képzelni a rozettát. Mutatom egy felsőn, hogy hogyan gondolom:

pirostop2
Picit bővebb lesz a top, mint az alatta lévő póló, és így akkor még a bordó rész alján lévő szaporítások miatt még látványosabb lesz az alsó szegély aszimmetriája. Az a tervem, hogy nincs tervem, ahogy épp hangulatom diktálja, változik a szín és a horgolás iránya. Remélem, azért majd merem hordani is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

4 hozzászólás “WIPszerda: freeform nyári top

  1. Inspiráló darab, nagyon kíváncsi leszek a végeredményre. 🙂

  2. Megnéztem azt a Frida top linket, és minden elfogultság nélkül azt kell hogy mondjam ez klasszisokkal jobb lesz. Most megint jó ötletet adtál, szerintem én is hozzáfogok hamarosan a sajátomnak, csak befejezem a mandalás felsőmet előbb.

  3. Köszönöm szépen! Én is nagyon kíváncsi vagyok, igazából szorongással is tölt el kicsit, hogy abszolút semmi vízióm nincs. Nagyon kell bízni benne, hogy közben kialakul magától.

  4. Hú, hát remélem és köszönöm! Kíváncsi leszek a tiedre is 🙂

Comments are closed.