WIPszerda: Elő a színesekkel!

Itt a tavaszi szünet és ez számomra azt jelenti, hogy végre szinte egész nap hobbizhatok. Persze foglalkozom a gyerekekkel, főzök és takarítok is, de még ezek is simán beleférnek a hobbi kategóriába. A napi nyolc órás, mindig jó előre tervező irodai munka után minden olyan tevékenység, aminek azonnal van eredménye és nemcsak 2016 végén, valahogy felüdülésnek tűnik. Még a mosogatógép bepakolása is. És igen, amennyire monotonnak tűnt a gyeses időszakban a napi főzés, most annyira értékelem, hogy napközben frissen főtt ételt ehetek megterített asztalnál. A gyerekekkel pedig mostanában az önállóságra nevelés a fő programpont, ami ugyan a maga módján szintén stresszes, viszont azt is jelenti, hogy a teljeskörű kiszolgálásuk helyett inkább vissza kell fognom magam, nem pedig mindent készen eléjük tenni. Összességében tehát igen pihentetők ezek a napok, és még az sem rontja el a kedvem, hogy ma havazott.

Egyik pihentető tevékenységből a másikba úszom, előszedtem például egy régi mandalás füzetet. Anno az üvegfestékes korszakomban fóliára másoltam ezeket a mintákat, és eszembe nem jutott volna a füzetbe belerajzolni. Mostanra kinőttem az üvegfestésből és ottmaradtak az üres kifestők meg a rég nem használt színesceruzák még abból az évből, amikor a vizsgaidőszak stresszét rajzolgatással vezettem le. Túl sok évvel ezelőtt volt ahhoz, hogy csak úgy hirtelen újra belevágjak a rajzolásba, de egy kis színezés igazán jót tett ma.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

3 hozzászólás “WIPszerda: Elő a színesekkel!

  1. azt hiszem, én is keresek valami színezni valót!

    aarkus, ez nagyon jó!

  2. Hú, ez tényleg nagyon jó! Gyerekek kezébe sose adnék kifestőt, de magamnak imádom.

Comments are closed.