Skip to content
  • Freeform horgolás
  • Receptek
  • Csináld magad – DIY tutorials
  • Bemutatkozás
nyito

Posts Tagged with work-life-balance

Kis lelkizés a 100kreanap végén

2022-04-122 hozzászólás Kis lelkizés a 100kreanap végén című bejegyzéshez

Ugye milyen hihetetlen, hogy a 2022-es évből is eltelt már száz nap? Tegnapelőtt, vasárnap járt le ezzel a 100kreanap kihívásunk is az Anyahajóblog FB-csoportban és az Instán.

Hogy hogy ment, milyen volt? Az eredeti célt, hogy tényleg minden nap legalább 15 percet fonalazzak, nem sikerült jól tartani. Két kilengős időszakom volt, az egyik februárban, amikor elutaztunk a szemeszterszünetben. Ezt a kihagyást nem éreztem gondnak, mert olyan ritkán vagyunk Bécsben, és olyan ritkán tudok barátnőzős programokat beiktatni, hogy cseppet sem sajnáltam horgolás helyett erre fordítani az időt. A március végi-április eleji kimaradt napokat már inkább sajnálom, ekkor annyira begyűrt maga alá a munka, hogy volt két hét, amikor minden este 10 előtt mentem aludni, és a délutánba nem mindig fért fonalazás. Amikor viszont horgoltam-kötöttem, szinte mindig jóval több időt tudtam rászánni, mint 15 perc, szóval összességében teljesítettem a kihívást.

A FB-csoportban mindig vannak olyan hangok, hogy valaki elégedetlen magával, a teljesítményével, kudarcnak érzi, feladja a közepén. Természetesen nem célja a kihívásnak, hogy bárki rosszabbul érezze magát, mint kihívás nélkül. Nem kell, hogy a hobbi még egy pipálandó item legyen a kötelességek listáján. Hogy ennek ellenére jó felvenni a listára és jó időt szánni a hobbira, arra nemrég munka közben éreztem rá.

Lelkészi munkám mellékhatása, hogy havi szinten több ember élettörténetét hallgatom meg a rokonai, legtöbbször gyereke vagy házastársa narratívájában. Amikor valaki meghal, akkor ugyanis az életben maradtak mesélik el az életét, ami az illetőről fontos volt. Az elmúlt három évben eltemetett nőkről a szoros családtagok minden esetben elmondták, hogy a családra való főzésben-sütésben lelte örömét. Amíg a férfiaknak szinte mindig volt valami hobbiként felismerhető hobbija, sakk, kártya, természetjárás, akármi, addig a nőknek érdekes módon mindig a főzés volt a hobbi. Nem vonom persze kétségbe, hogy lehet szeretni a főzést, de azért magamban teszek ezek mögé a kijelentések mögé egy nagy kérdőjelet. Vajon az illető, ha még élne, szintén hobbijának tartaná a főzést? Vagy egyszerűen egy kötelességnek, ami teljesen betöltötte a hétköznapokat és nem marad mellette másra idő? Persze aki bölcs, az megtanulja szeretni azt, amit amúgy is tennie kell, de hogy magától is azt választaná, hogy naphosszat süt-főz, azt kétlem. Számomra ez a tapasztalat azt erősíti meg, hogy nagyon fontos a sok, akár kellemes kötelesség mellett is időt adni magunknak arra, amit akkor is szívesen csinálunk, ha senki nem várja el. Nekem ez a horgolás, kötés, fonás, szövés. És nem, magától nincs helye a napban. Lehet, hogy a gyerekek többször ennének sk sütit és kevesebbszer rendelt pizzát, ha nem fonalaznék. De ők is túlélik a rendelt pizzát meg a csomagolt sütit, nekem meg ez teszi azt, hogy szebbek a napok. Nyilván, ha már a minimum feladatok elvégzése is kinyiffant, mint ahogy az március végén volt, akkor nem erőszakolom meg magam, hogy még férjen bele a kötés is, de van az a házimunka, amit inkább leegyszerűsítek vagy elhalasztok, hogy cserébe beleférjen a hobbi.

Ez az én hozzáállásom, ez ad számomra egyensúlyt a “muszáj hobbizni, mert kihívás” és a “nincs időm magamra, nekem a házimunka a hobbim” szélsőségei között.

A képek egyébként a Dotted rays kendőt ábrázolják in progress – most és a 100kreanap vége felé ezzel mókoltam legtöbbször.

Ha te is velem tartottál a 100kreanapban, mesélj kommentben, milyen volt!

5 hét – 5 kép

2021-05-25

A húsvét óta eltelt néhány hét legfontosabb történéseinek még nincs nyoma a blogban. Nem egyszerű leírni, de ha egyetlen embernek segít, akkor már megérte az őszinteség. Április közepén-végén volt két hét, amikor teljesen kiszálltam a szokásos, kötelességek mentén szerveződő felnőtt életből. Nem egészen önszántamból, még ha az utolsó döntést én magam is hoztam meg egy olyan éjszaka után, amikor mindössze fél órát sikerült aludnom. Előtte volt egy nehezebb időszakom a munkában, mennyiségileg is sok volt, de igazán az fárasztott le, hogy érzelmileg volt megterhelő. Hat hét telt el minimális alvással, de nem azért, mert végigdolgoztam az éjszakákat, hanem mert nem bírtam elaludni. Hirtelen visszadobott a testem azokba az időkbe, amikor gyerekként már annyira álmos voltam, hogy csak felpörögni voltam képes. Szerencsére még pont időben ráébredtem, hogy ezt nem szabad tovább folytatni és felkerestem a háziorvosom, aki mellékesen pszichiáter is. Sose gondoltam, hogy ez egyszer még hasznos lehet számomra, most viszont tényleg az volt, rögtön fel tudta mérni, hogy mekkora a baj: még pont nem túl nagy, de könnyen azzá válhat. Megszavazott nekem két hét otthoni lazulást, így volt időm alvást is bepótolni, rendet rakni a gondolataimban és jól átgondolni, hogy mit fogok másképp csinálni mostantól. Az egyik változtatás, hogy minden nap – kivéve az egyész napos szakadó eső napjait – legalább egy órát különösebb cél nélkül sétálok, ha lehet, akkor a természetben. Ezek a séták először irritálóan nehezen illeszkedtek a normál napirendembe, de pont ezen is látszik, mennyire elidegenedtem az életemtől a munka kedvéért, és mennyire szükségem van erre az apró változtatásra.

A horgolás eleinte ebben a túlfáradt állapotban szinte lehetetlen volt, nem bírtam koncentrálni rá. Aztán persze visszajött ez is, de továbbra is a nagyon monoton granny-minták világában időzöm. Ez például egy Böbe kendő, amit Annás tervezett. Gyerekméretben horgolom meg kétszer az unokahugaim részére.

Az új napirendemben valamivel kevesebb horgolás van, mint korábban. A napi 15 perces szabályt feladtam, sokszor csak péntek-szombaton jutok fonal közelében, cserébe akkor elmélyültebben, hosszabb ideig öltögetek.

A kertszezon egyelőre idén nem indult be, néha szedek egy csokor vadvirágot, mielőtt füvet nyírunk, és élvezem, hogy a lakás tele van mindenféle kis vázákkal. A magaságyba még semmit nem vetettem, valahogy ódzkodom tőle, hogy újabb kötelességeket kreáljak magamnak, mikor épp a to do listám radikális csökkentésére kellene törekedni. Persze a rémes időjárás se segít, szakadó esőben nincs nagy kedvem kertészkedni, meg napsütés híján nincs is sok értelme.

A hideg idő egyetlen előnye, hogy még lehet hordani a nemrég elkészült ezüst kendőt kabáthoz is. Érdekes, hogy ez a fémszálas-pamutos keverék melegíteni is tud, meg hűsíteni is.

Ezzel a néhány képpel nagyjából minden fontosat megmutattam a legutolsó poszt óta eltelt öt hétből. Fura módon alig történt valami. Ennyire belassulva nem is tudom, voltam-e valaha már. Nekem mindig is nagy érték volt az aktivitás, valamit tenni, hasznosnak lenni, haladni a céljaimmal, másokért is tenni. A túlpörgésből adódott kifáradás, ami szinte depresszióba csúszik át valami olyasmi volt, amiről nem gondoltam, hogy veszélyeztet engem. A fáradtság igen, de nem a teljes kedvtelenség és főleg nem a pesszimizmus. Most rá kellett jönnöm, hogy én is csak kémiából állok és az egyensúly megtartása nem magától értetődő.

Úgy döntöttem már rögtön a második napon, hogy nem fogok titkot csinálni abból, hogy min megyek keresztül épp. Nem akartam, hogy mások határozzák meg, hogy mit beszélnek rólam – abban biztos voltam, hogy beszéd lesz, mert amúgy évekig nem vagyok beteg még egy napot sem. Szerettem volna saját magam írni a sztorit, nem pedig elszenvedni, hogy mások írják rólam. Persze így is alakultak pletykák, az is nagyon tipikus, hogy kik által és milyen közegben, de legalább kevesebb. És közben kiderült, hogy szinte mindenki, akinek elmondtam akárcsak egy mondatban is, hogy mi a helyzet, elmesélte, hogy ő is átment hasonlón, sokszor még súlyosabb kifáradásos szitun is. Nagyon beteg társadalom az, amiben a burnout vagy az azt megelőző állapot szinte minden 40-50 évest érintett már legalább egyszer.

Most már jól vagyok, és tényleg még idejében elkaptam az egészet, amikor még két hét lazulással vissza lehetett szállni a normál menetbe, de ez már egy új normalitás. Régebben az volt a kérdésem, hogy tudom a legtöbb dolgot a legjobb minőségben megcsinálni. Most azt kérdezem, mi az, amit feltétlen meg kell csinálni és mi az, ami igazán nem is fontos vagy nem kell, hogy én csináljam meg. Persze, igyekszem jól, de sokkal kevesebbet, mint régebben. És lám, a világ továbbra is egész jól működik.

Vigyázzatok magatokra ti is, és keressétek a szüneteket az életben!

Facebook Round Instagram round Pinterest round

Mit keresel?

Search for:

Mi az Anyahajó?

 

profilkép

Dávid Adél vagyok, 2008 óta írom az Anyahajót. Ha lázba hoznak a fonalak, ha értékeled a saját készítésű tárgyakat, a gyapjú illatát, akkor jó helyen jársz. A kötés, horgolás, fonás, freeform horgolás mellett gyorsan, egyszerűen elkészíthető egészséges ételek receptjeit is olvashatod itt – tudod, hogy a család is jóllakjon, de a hobbidra is jusson idő. Köszönöm, hogy itt vagy, nézz körül, olvasgass és gyere máskor is! A blog mostanában rendszertelenül frissül.

Archívum

Címkék

15/2015 2013 ajándék ausztria barkácsolás gyerekkel blog bécs catania evésivás fonal fonalfaló fonás fonósnapló freeform crochet Freeform horgolás granny gyerek gyerekdivat gyereknevelés gyereknevelés gyerekprogram horgolt horgolt kendő horgolt sapka horgolt sál horgolt takaró horgolt terítő horgolás horgolós könyvtár hétfőzz játék karácsony kendő konyha könyv kötés kötés recept SBS süti TCM tutorial varrás wipszerda ötelemes főzés

Kedvenc Bejegyzések:

A teljes bejegyzés eléréséhez KATTINTS a KÉPRE!

Indul a sütőtökszezon!

Sütőtök darált hússal

Gyerekkoromban ki nem állhattam a sütőtököt, aztán rájöttem, hogy egy kis fűszerezés csodákat tesz. Azóta a heti két-három sütőtökös étel a minimum...

Legutóbbi bejegyzések

  • Kísérletek makraméfonallal 2022-12-01
  • A lépcső-küldetés 2022-09-26
  • Kalandjaim krétafestékkel 2022-09-12
  • Hahó, van itt valaki? 2022-09-07
  • Kis lelkizés a 100kreanap végén 2022-04-12
Load More...Follow on Instagram
Honlapdesign: KatBo Design
Copyright © 2023 Anyahajoblog. All rights reserved.