A húsvéti kalács sütésének még most sem késő nekiállni – írtam is már jóféle kalácsrecepteket itt és itt, igaz karácsony apropóján, de mindkettő évszaktól függetlenül igen finom. Idén egyébként kihagyom az sk kalácsot, mert az elmúlt hetekben már egész évi cukrászkodás adagomat teljesítettem, így kifogyott a szufla. Készült például egy remek névnapi banános süti, amely annyira egyszerű, hogy még egy (Ausztriában) munkanapra eső névnapon este is összedobható. Az ellenség megtévesztése kedvéért felfújtas tálban található, de a tűzijáték nyomra vezet.
Majdnem úgy készül, mint egy muffin, de mégsem teljesen. Az egyik tálban összekeverünk 125 gramm lisztet, 3 csapott kanál sütőport és 125 gramm sütőcukrot. A másik tálban összenyomkodunk villával egy nagyon érett banánt, majd hozzáteszünk még egy felvert tojást, egy csomag vaníliás cukrot valamint 85 gramm olvasztott vajat, és ezeket alaposan összekeverjük. Most összeöntjük a két tál tartalmát és – a muffinnal ellentétben – addig keverjük a kézimixerrel a hozzávalókat, amíg teljesen egyneművé válik a tészta. Ekkor egy 1,25 literes felfújtformába / jénai tálba öntjük a tésztát és előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A tészta tetején egy karamellizált folyékony öntet van, amelyet így készítünk: 100 gramm barna cukrot, 2 ek juharszirupot és 150 ml forró vizet egy kislábosban forrásig melegítjük, majd amikor elkészült, kiskanállal a tészta tetejére kanalazzuk. Megpróbáltam önteni is, de erről lebeszélnék mindenkit, az öntés ugyanis teljesen szétrombolja a tésztát.
Most be lehet tolni a sütőbe a formát és 30-40 percig sütögetni, amíg a közepe is nagyjából megszilárdult. (Azért még így is folyni fog kicsit a tetején lévő szósz, nem véletlenül jénaiban sül. A kiszedéshez is egy nagyobb tálalókanál praktikusabb, mint mondjuk a tortalapát.) Lehet tejszínnel tálalni, de minek, amikor anélkül is igen finom.
A recept forrása már-már hagyományosan a Baking Heaven 2012/3. száma, s ezúttal nem is kellett rajta komolyabban módosítani.
Vannak receptek, amelyek abból indulnak ki, hogy az embernek egy torta – igazából süti – elkészítésére egy teljes napja van.
Ez a recept is ilyen, még szerencse, hogy csak a hozzávalók listáját olvastam el, mielőtt belekezdtem – egyéb esetben bizonyára eltántorítottak volna az olyan mondatok, miszerint “tegye a tésztát fóliába csomagolva 4 órára a hűtőbe”. Meg az olyanok, hogy “a sütőformába simított tésztát tegye újabb két órára a hűtőbe.” Úgy gondoltam a képre nézve, hogy egy kicsit különlegesebb töltelékű linzertorával állok szembe, és annál bonyolultabb és sokkal hosszadalmasabb műveletekre nem voltam hajlandó. Azért persze a közbülső hűtési időket is jól kihasználtam és home office-t jelentettem a cégnél, végül is munkahelyi célokra sütöttem a tortát.
Voltak a receptben egyéb figyelemre méltó részletek is, például az, hogy miután begyúratott 671 grammnyi tésztát, azután azt mondja, hogy csípjünk le 200 grammnyit, a többit pedig tegyük vissza a hűtőbe későbbi feldolgozásra, ugyanakkor későbbi feldolgozásról nincs szó a receptben. Most az egy dolog, hogy az én sütőformám kibéleléséhez 200 gramm tészta nem lett volna elég, de amúgy is fura volt ez az egész nekem. Az meg a másik, hogy 100 gramm dió gyakorlatilag meg sem látszott a tortán – lehet, hogy a cukrász mérlege sztrájkolt, amikor a receptet írta. Na de mindezek ne rettentsenek el senkit, az itt következő torta a lehető legjobb diós süti kategóriában, s mindez annak ellenére, hogy az eredeti recept nem épp 100%-os pontosságú. Persze én már a szükséges módosításokkal írom:
Először a tésztát készítjük, ami nagyon hasonlít a linzer receptjére, csak épp nem hideg, hanem meleg, puha vajat használunk hozzá. 150 gramm finom kristálycukrot és 160 gramm vajat krémesre keverünk alacsony fokozaton. Miközben tovább verjük, hozzáadunk két tojást és addig keverjük, amíg teljesen egynemű lesz a massza. Ekkor lassanként hozzáadunk 320 gramm lisztet (még mindig alacsony fokozaton keverve). A meglehetősen lágy tésztából gombócot formázunk és folpackba csomagolva hűtőbe tesszük 4 órára fél-egy órára. Ezalatt nem keményedik meg, de mert nem ez az egyetlen programunk a napra, inkább megkötjük azt a kompromisszumot, hogy két-három evőkanálnyi lisztet gyúrunk még a tésztához, majd belelapogatjuk a tésztát egy vajazott-lisztezett tarteformába (piteformának is hívják). Ha jót akarunk magunkanak és gyakran sütünk ilyen jellegű sütit vagy quiche-t, akkor szert teszünk egy olyan formára, aminek az alsó lapja mozog, mert azzal gond nélkül szépen ki lehet emelni majd a kész sütit a formából. Ami a tészta mennyiségét illeti, hogy az egész adagra szükség van-e vagy nem, az erősen függ a forma méretétől. Ha túl sok lenne a tészta, akkor lehet a legvégén még pár aprósütit kiszaggatni belőle, vagy rácsokat tenni a torta tetejére. Nekem kábé egy maroknyi maradt ebből a mennyiségből. Ekkor a formát a tésztával még egyszer hűtőbe tesszük 2 órára annyi időre, amíg a tölteléket elkészítjük. Közben a sütőt is előmelegítjük 200 fokra.
A töltelékhez egy lábasba 360 gramm barna cukrot és 250 ml folyékony tejszínt öntünk, valamint 50 gramm vajat (lehet kemény is) és 2 ek lisztet. Ezt az egyveleget kevergetés közben forrásig melegítjük. Az elején még úszkálnak a lisztcsomók, ami elég ijesztő, de kellő kavargatással és az idő előrehaladtával ezek eltűnnek és egy inkább folyós karamellszószt kapunk. Amikor elkezd forrni, levesszük a tűzhelyről és kicsit hűlni hagyjuk. Kb. 10 perc múlva (nyitott ablaknál kevesebb) belekeverünk még két egész tojást és egy tojássárgáját, amit előzőleg kicsit fölvertünk.
Most már egész közel a boldog végkifejlet: elővesszük a formát, amit előzőleg kibéleltünk tésztával, beleöntjük a karamelles-tojásos masszát és egyenletesen elosztva megszórjuk aprított dióval vagy dió-mandula keverékével. Én kb. 5 deka mandulát és 15 deka diót használtam és szerintem ez a mennyiség ideális. Vigyázva, hogy ki ne folyjon a töltelék, betoljuk a sütőbe és először 10 percig sütjük, majd a hőfokot csökkentjük 175 fokra és további kb. 30 percig sütjük, amíg a süti közepe is megszilárdul.
Végül a formában hagyjuk teljesen kihűlni, és csinálunk párszáz felülést, hogy előre ellensúlyozzuk a torta elfogyasztásával bevitt kalóriákat. A recept szerint tejszínhabbal tálaljuk, véleményem szerint azért mindennek van határa, az élvezeteknek is. Nekem a vajkaramellába süllyedt dió és mandula már önmagában a földre szállt mennyország.
Mielőtt még a lényegre, azaz a receptekre térnék, megosztom a múlt hét egyik cukiságát. Azzal, hogy a gyerekek evangélikus oviba illetve iskolába járnak, kikerült a kontroll a kezemből a vallási nevelést illetően. Ugyanakkor szinte minden reggel élvezhetjük a vallási témájú eszmefuttatásokat és teológiai vitákat.
Legutóbb például egy ilyesfélét: Do: Úgy várom már, hogy húsvét legyen és jöjjön a húsvéti nyúl! Kristóf: De most még nincs húsvét, hanem Fastenzeit van. Anyahajó: Magyarul böjtnek hívják. A böjt az, amikor nem eszünk vagy kevesebbet eszünk. K: De lehet enni, csak kevesebb Süssigkeit-ot. A: Kevesebb édességet. Tényleg? Ezt honnan tudod? K: Lisa mondta. (az óvónő) De vitaminokat lehet enni, ugye?
Bizony, bizony, vitaminokat lehet, csak kevesebb édességet. Úgyhogy ma egy répalevest (vitamin!) és egy aligédes áfonyás sütit (kevesebb Süssigkeit!) hoztam.
Az áfonyás süti receptje a Backing heaven – ha már a vallási nevelésnél tartunk – 2012 későnyári számából való. Teljesen működőképes recept, csak azért kellett változtatnom rajta, mert épp nem jutottam bionarancshoz. Úgy indul, hogy 180 fokra előmelegítjük a sütőt és ezt tényleg rögtön a kezdésnél, mert nagyon gyorsan összeáll a tészta, valódi villámsütemény. 30 deka lisztet, 3 kiskanál sütőport, egy csipet sót és 30 deka finom porcukrot egy tálban összekeverünk. Felolvasztunk 13 deka vajat és picit hűlni hagyjuk. A lisztes tálba teszünk még 2 felvert tojást, 190 ml tejet, az olvasztott vajat és egy biocitrom reszelt héját valamint egy narancs levét. A mixer keverőfejével addig keverjük, amíg minden jól összeállt: szokásos kevert tészta állagot kapunk így. A tésztát kivajazott-kilisztezett piteformába vagy tortaformába öntjük, megszórjuk 10 deka áfonyával (a mélyhűtött áfonyát nem kell felolvasztani előtte.) és 20 percig sütjük. Ekkor még 10 deka áfonyát szórunk a tetejére (az első adag áfonya nagyobb része mostanra elsüllyedt a tésztába) és tovább sütjük még 10-20 percig, de mondjuk inkább tűpróbáig. A süti annyira kevéssé édes, hogy kivételesen kész voltam porcukorral megszórni fogyasztás előtt, pedig ilyet igen ritkán teszek.
A forró sárgarépaleves sok baj gyógyítója, ráadásul annyira szép narancssárga. Negyed kiló sárgarépát kb fél liter zöldség alaplében puhára főztem, picit sóztam, majd a répa egy részét félretettem, a többit pedig pürésítettem. Ekkor még 3 ek tejszínt kevertem a levesbe, újraforraltam, visszatettem az egész répákat. Serpenyőben pirított mandulával és tökmaggal valamint egy löttyintésnyi tökmagolajjal tálaltam. Mi kell még a boldogsághoz?
A december az a hónap, amikor az évben addig elfogyasztott cukormennyiségemet megduplázom. Ellensúlyozásként az évi felülések számát viszont megtriplázom – kár hogy a nulla háromszorosa is nulla.
Idén ez a három keksz volt a nyerő: egy levendulás, egy fahéjas-mandulás és egy földimogyorós. A legkülönlegesebben a levendulás hangzik, pedig nagyon egyszerű: 23 deka cukrot és két evőkanál (akár szárított) levendulavirágot aprítóban megőröltem (volna, ha nem lett volna otthon eleve levendulás cukor. Ha nincs, akkor ezt az őrölt keveréket egy éjszakára lezárt befőttesüvegben kell érlelni.) Aztán ha a levendulás cukor kész, egy dekát félretettem, ezt majd a sütés előtt szórom rá a kekszekre. A többi cukrot 22 deka puha vajjal és egy tasak vaníliás cukorral habosra vertem. Külön tálban összekevertem 30 dkg lisztet, két csipet sót és fél tk szódabikarbónát. A lisztes keveréket apránként fakanállal elkevertem a vajas keverékben. Ez a sima massza alufóliába csomagolva fél órát telelt a hűtőben, majd kézzel kis lapos korongokat formáztam belőle és sütőpapírral fedett tepsibe tettem. Rászórtam a maradék cukrot és 190 fokon kb. 10 percig sütöttem. A színe nem sokat változott, tehát az órát kell nézni. Szokatlan, de finom íze lett, aki kóstolta, mind dicsérte. (A recept eredetije a Backing Heaven nyárvégi számában volt, picit változtattam rajta csupán. Ott a tésztát nyújtották és szaggatták, ami lényegesen jobban nézett ki, viszont szerintem a tészta állaga erre nem alkalmas. Viszont így sem néz ki rosszul szerintem.)
A legjobban a három közül mégis az elfuserált fahéjas csillag sikerült. A recept szerint 40 deka őrölt mandulára van szükség és nekem épp ennyi volt otthon, egy dekával se több. Mint utóbb kiderült, ez gond. Tehát ha fahéjas csillagot akar az ember, akkor nyugodtan járjon el ezen recept szerint, de legyen még otthon tartalék mandula, mert az alább leírt tészta alkalmatlan a nyújtás-szaggatásra és további manduláért kiált. De ha beérjük a világ legjobb mandulás-fahéjas csókjával, akkor kövessük csak nyugodtan az alábbi receptet: 40 deka mandulát megőrölünk. 3 tojásfehérjét nagyon keményre felverünk, beleöntünk 35 deka cukrot és hozzáadunk 1 ek citromlét. Ezután a gépi habverővel még magas fokozaton verjük 8-10 percig a habot. Túlzásnak hangzik, de nem az. Majdnem leégett a habverő motorja, de megérte. (Azért közben pihentettem pár percet, az nem ártott a tésztának.) A habhoz hozzáöntöttem 1 nagy tk fahéjat és a mandulát, fakanállal elkevertem, majd egy órára a hűtőbe tettem. Elvileg ezután kellene gyúrható masszának keletkezni, de szerintem egyszerűen csak sajtóhiba volt a 40 deka és 50 vagy 60 igazából, mert ez a massza pontosan olyan állagú, mint a kedvenc kókuszcsókom. Szóval ahhoz hasonlóan kanállal adagoltam kis halmokat sütőpapírral bélelt tepsire. Lehet közel rakni egymáshoz a kekszeket, nem nő meg, olyan kemény a hab. 130-150 fokon kell inkább szárítani, mint sütni kb 25 percig. Zseniális, garantált kedvenc!
Már évek óta mindig megsütöm a mogyorós kekszet is és változatlanul szeretjük, ez egy egyszerű omlós tészta, csak a liszt egy részét mogyoróval helyettesítjük. 15 deka puha vajat habosra verünk, további keverés mellett beleteszünk 6 dkg porcukrot, majd 1 tojást és egy csipet sót. Fakanállal keverve hozzáadunk 10 deka őrölt mogyorót (nem sósat) és 25 deka lisztet. Rudat formázunk a tésztából és késsel feldaraboljuk, hogy falatnyi hasábokat kapjunk. Távolságot hagyva a kekszek között a tepsin 200 fokon kb. 15 percig sütjük.
Az utóbbi két recept forrása egy 2000-ből származó, már-már oldtimer Gut kochen und backen című receptújság. Kellemes cukortúladagolást kívánok mindenkinek, külön üdvözlet gasztroblogger barátnőimnek: Gabinak, Áginak és rolllernek.
Fura ez a kávés süti. Nem a tésztájáért eszi az ember, bár a kétszínű, rétegezett külső izgalmas ízeket ígér. Lehet, hogy ha nem lenne rajta a máz, valóban ilyen is lenne, de vele szemben egyszerűen nincs esélye. A legjobb kávés süti, amit eddig ettem – és valószínű a legkalóriadúsabb is. A recept kis módosítással a Baking heaven nyárvégi számából van, amiről már írtam itt.
A sütőt 180 fokra melegítettem elő és egy dobozformát kibéleltem sütőpapírral – így megúsztam a vajazás-lisztezést és a mosogatás javát is. Egy tálban 185 g puha vajat és 165 g cukrot habosra vertem. (Ezek a mennyiségek vannak a receptben, a mérlegem enyhén szólva nem ilyen pontos, szóval csak nagyjából tartottam be.) Aztán beleütöttem két tojást és tovább kevertem a kézimixerrel.
Egy másik tálban összekevertem 300 g lisztet, egy kk sütőport, fél kk szódabikarbónát és egy csipetnyi sót. Kikészítettem 2 dl zsírszegény tejfölt és a lisztes keverékkel felváltva apránként hozzáadogattam a vajas keverékhez – közben lassú fokozaton végig ment a kézimixer. Jó nehéz, krémes állagú lesz a tészta.
Most a massza egyharmadát külön kisebb tálba tettem és hozzákevertem kb 3 ek nagyon erős espressot. Legközelebb kicsit többet fogok, használna szerintem az ízének.
Ezután a világos tészta felét belapátoltam a sütőformába, lesimítottam, erre jétt a sötét massza, majd újra a világos. Sütöttem majdnem egy órát (recept szerint 45 percet, de nekem akkor még belül folyékony volt.), közben ezt olvastam. A süti külseje sötétbarna lett, de nem égett meg, mire a tűpróbát is kiállta a tészta. A kész sütit egy ideig még a formában majd a formából kiborítva kell hűlni hagyni, és ez tényleg fontos! (Kipróbáltam a különbséget, naná!) Miközben hűl, már lehet készíteni a mázat. 160 g porcukrot elkevertem kb. 3-4 ek erős espressoval egy tűzálló tálban. Nem szabad elborzadni, tényleg ennyi cukor kell hozzá. Ha még nem elég folyékony, akkor lehet cseppenként adagolni a kávét. Kis lábosban vizet forraltam és efölött még tovább kevergettem pár percig a mázat. Az állagának a folyékony és a viszkózus közöttinek kell lenni inkább a viszkózus felé közelítve. Elosztottam a süti tetején és nem hagytam megdermedni, mert türelmetlen voltam, de utólag javaslom, hogy ti bírjátok ki dermedésig. Puhán melegen se rossz, de hidegen pont olyan, mint amikor gyerekkoromban a bemárthattam a kávéba a kockacukrot. Mindenki tudta, hogy egészségtelen, de annyira finom volt!
(Az eredeti recepthez képest több kávét használtam, a tejfölhöz hasonló általam ismeretlen valamit helyettesítettem tejföllel és a sütési időt növeltem.)
Az az elméletem, hogy a birtokolt dolgok sokat elárulnak arról, hogy mire vágyik az ember. Ha mondjuk az elmúlt évben megvásárolt szakácskönyvek és food magazinok valamint süteményformák és díszítőeszközök számát nézzük, megállapíthatjuk, hogy egyik fő vágyam a családomnak rengeteget főzni és különleges sütiket sütni. A valóság ehhez képest kiábrándító. Mivel Do. kedvenc étele a kéksajtszószos-, Kristófé pedig a kechupos tészta, majdnem minden hétvégén az egyik nap tésztát főzök. A másik nap meg gyakran nem otthon ebédelünk, szóval ennyit a szakácsművészetről. Most mondhatnám, hogy ez mától megváltozik, de maradjunk a földön, inkább azt mondom, hogy hihetetlen, de múlt héten is sütöttem, és ma is, pedig nincs is ádvent.
(ez az újság a ludas egyébként)
Először rebarbarás Pavlovát akartam sütni, de pech, megint nem gondoltam rá, hogy a sütéshez be is kéne vásárolni. de még nem vagyok felnőve a feladathoz. Na meg autózáskompatibilis sütire volt szükség, azaz kekszre. A múltkori sikerén fellelkesülve, ugyanakkor bizonyos hozzávalók hiányában ma egy kicsit változtattam a recepten.
20 deka zabpelyhet megpirítottam száraz serpenyőben. 12 deka mandulát és 6 deka diót (éljen, felhasználtam az utolsó karácsonyi sütialapanyag maradékokat!) közepesen durvára aprítottam és szintén megpirítottam.
20 deka cukrot, kb. két kiskanál narancsos cukrot (még egy maradék felhasználva!) 1 tojást és 15 deka vajat géppel simára kavartam. Ebbe aztán beleöntöttem a zabpelyhet és a darált magvakat.
12 deka lisztet, 1 kk szódabikarbónát és egy csipet sót összekevertem, majd hozzáöntöttem a vajas-zabos masszához. Kandírozott narancsból (errefelé orangeat néven kapható) három púpozott evőkanálnyit raktam a masszába és az egészet jól összegyúrtam. Kiskanalanként még annyi lisztet tettem hozzá, amennyi megakadályozta, hogy a kezemhez ragadjon a tészta.
Lapos kekszeket formáztam, 160 fokon légkeveréssel sütöttem 15 percig. Csodás narancsos íze lett, és bár a dió csak kevés volt benne, ragyogóan kijött az íze. Legközelebb megpróbálom mandula helyett csupa dióval.
Az egész úgy indult, hogy sütni akartam, de szokás szerint nem vásároltam be előtte hozzá. Az időjárásra való tekintettel a keksz tűnt jó ötletnek, és volt otthon valamennyi zabpehely, így a zabkeksz receptjeim között keresgéltem. Mondanom sem kell, hogy minden recepthez hiányzott minimum egy hozzávaló, így végül jó bölcsész módjára sok receptből írtam egy sok plusz egyediket. A főkóstoómesterek véleménye szerint a recept érdemes a megörökítésre, sőt, az ismétlésre is. Így készült:
20dkg zabpelyhet és 20 dkg aprított mandulát külön külön száraz serpenyőben illatosra pirítottam. A zabpehelynél ez 5 perc volt kb, a mandulánál kevesebb. A kettőt összeöntöttem egy tálba. Hozzátettem még 10 dkg lisztet, 1 kk szódabikarbónát, 1 csipet sót.
Egy másik tálban elektromos habverővel összekevertem 15 dkg puha vajat, 20 dkg cukrot, 1 tojást. Ezt hozzáöntöttem a mandulás zabpehelyhez.
Két marék aszalt vörösáfonyát is szórtam bele, de ez fakultatív szerintem.
Összegyúrtam a tésztát. Utólag apránként annyi lisztet tettem még hozzá, hogy a massza összetapadjon, de a kezemhez ne.
Formáztam belőle lapos kekszeket és sütőpapíron 160 fokon légkeveréssel sütöttem hmm, nem is tudom, olyan 15 percig. Picit megnőttek, inkább magasságra, széltében kevésbé. 25 db lett, ha jól emlékszem. A Nils Holgerssonné-től kapott szülinapi kekszdobozban pont elfért. Ennyit a fogyókúrámról 😉
12 deka lágy vajat, 3 tojást és 25 deka cukrot egy keverőtálban simára kevertem. Ezután egy kis pohár tejfölt öntöttem hozzá és tovább kavartam. Egy másik tálban 30 deka lisztet és egy zacskó sütőportszintén összekevertem, majd a lisztes keveréket a tojásoshoz öntöttem. Újabb rövid keverés után kivajazott-lisztezett magasabb falú tepsibe öntöttem a tésztát. Nem vagyok nagy sütikészítő, nincs is ilyen spec. tepsim, csak a pecsenyés, de az is megfelelt. A tészta viszkózus, kicsit segíteni kell neki, hogy elterüljön egyenletesen. Aztán egy kiló rebarbarát megmostam-hámoztam és a szár két végéből 3-3 centit levágtam. A többit 5-6 centis darabokra vágtam fel, szép egyenletesen elosztott a tészta tetején (majdnem kijött két réteg), majd bőven meghintettem az egészet kristálycukorral, úgy 4-5 kanálnyi ment rá. Előmelegített sütőben 150 fokon légkeveréssel sütöttem majdnem pontosan egy óráig. Szép lassan sült és hihetetlenül zaftos lett. A család szerint túl savanyú, meg amúgy is, egészséges, úgyhogy abban a szerencsében van részem, hogy egyedül ehetem meg az egészet. Eredetileg tejszínhabbal szerettem volna tálalni, de amikor beleharaptam, már tudtam, hogy azért ennyire még én sem voltam jó gyerek.
A kikeverési-előkészítési idő nem több 20 percnél. A kevert tészta egy Polcz Alaine recept alapján készült, csak az előírt margarint cseréltem le vajra.
Semmi sem jobb, mint öt évesnek lenni: az ember kap egy tortát az otthoni szülinapon, aztán egyet, amikor az oviban ünneplik, aztán egyet, amikor zsúr van. Holnap végre az oviba visszük a tortát – tiszta szerencse, hogy eszembe jutott, mikor már az ajtón tereltem be az aprónépet. A következő gondolatom persze az volt, hogy hoppá, amit terveztem, nem tudom megsütni – tegnap este megettük az e célra szánt nagy mennyiségű almát, szóval valami mást kell kitalálni.
Mentő ötletként eszembe jutott a gyakorlatilag elronthatatlan citromos muffin tésztám, kis változtatással ezt sütöttem meg. A kis változtatás azt jelenti, hogy az eredeti adag dupláját vettem és citromlé helyett narancslét, reszelt citromhéj helyett pedig narancshéjat tettem a tésztába. (Könnyen tehettem, itt a fogyasztható héjú bionarancs könnyen elérhető a sarki boltban és az ára sem vészes. Hozzáteszem, annyi finom karácsonyi sütihez kell reszelt narancshéj, és annyira sokat dob az ízén, hogy ezért a néhány darabért igazán érdemes lehet elzarándokolni egy biogyümölcsöshöz.)
4 tojást felverünk 225 g cukorral. Felolvasztunk 225 g vajat, majd félretesszük lehűlni. A tojásos keverékbe belereszeljük egy narancs héját, majd kettévágjuk és belecsavarjuk egy fél narancs levét. A narancs másik felét megesszük. Külön tálban összekeverünk 300g lisztet 2 teáskanál sütőporral és kis sóval. Beleteszünk egy kiskanál fahéjat. A kihűlt vajat beleöntjük a tojásos keverékbe és a mixerrel gyorsan összekeverjük. A lisztes keveréket beleöntjük a vajas-tojásos keverékbe, és az egészet fakanállal összekeverjük. Kivajazott-lisztezett tortaformába öntjük és 150-170 fokon sütjük, amíg szépen feljön és halványbarna lesz. Légkeveréses sütőben nekem ez alig több, mint 15 perc volt. Ha muffinformában szeretné az ember kisütni, akkor ez kétszer 12 darab lesz.
Így, ahogy van, máris nagyon finom, kifejezetten narancsos-téli illat-íz. De ha még kis csokibevonatot is csurgatunk rá, akkor igazi szülinapi torta lesz egy nagy ötévesnek.
S “ha már amúgy is be van kapcsolva a sütő” alapon még két süti készült ma este.
Amíg a torta napozott odabenn, bedagasztottam egy mazsolás-narancsos brióst: 375 g liszthez 1 zacskó szárított élesztő, 2 evőkanál cukor és egy csipet só kerül a tálba. Egy kislábosban 2,5 dl tejet és 50 g vajat felmelegítünk- amíg elolvad a vaj – majd ráöntjük a lisztes keverékre. Hozzáteszünk három marék mazsolát és fél doboz kandírozott narancsot (ez utóbbi 150 gramm). Természetesen egyéb aszalt gyümölcsöt is lehet, de maximum ebben a mennyiségben, ha azt szeretnénk, hogy egyben maradjon a tészta. Kézimixer dagasztókarjával megdagasztjuk, majd konyharuhával letakarva kelesztjük egy órát.
A torta nagyjából ekkorra készült el, úgyhogy a hűtőben várakozó maradék mézestésztát némi gyerekmunka felhasználásával kiszaggattuk ill. puszedlivé formáztuk és kisütöttük 6-8 perc alatt/adag. Majd megvacsoráztunk (igen, fel se tűnt, hogy 6 percenként ki kellett rohanni a konyhába, ez amúgy is így szokott lenni nálunk sajna). Vacsora után bucit formáztunk az időközben megkelt brióstésztából, tetejét bevizezve 15 percig sütöttük 160 fokon, majd megcsodáltuk, milyen szép lett és már alig várjuk a reggel, amikor is vajjal megkenve és ízlés szerint kávéval ill. kakaóval fogjuk fogyasztani.
Kicsit nehezen szánom rá magam a sütésre, de ha egyszer…