Skip to content
  • Freeform horgolás
  • Receptek
  • Csináld magad – DIY tutorials
  • Bemutatkozás
nyito

Posts Tagged with konmari

Költözés, konmari, bujo

2019-08-30

Miközben a nyáron viszonylag nyugalom volt itt a blogon, a való életben azért nagyon aktív voltam. A múlt héten elköltöztünk Bécsből egy kedves osztrák kisvárosba, és minden családtag számára valami új kezdődik. Ezt kellett jól előkészíteni minden fronton – az egyik ezek közül a minket körülvevő tárgyak kiszelektálása. A legutóbbi költözésünkkor még ovis gyerekeink voltak, mára pedig már kamaszok lettek. El lehet képzelni, hogy mennyi olyan holmival volt tele a lakás, aminek már inkább csak nosztalgikus értéke volt, mintsem használati. De a saját hobbis cuccaim között is találtam számtalan dolgot, ami még használható és szép, de tudom, hogy nekem már nem lesz szükségem rá. Mivel többen kérték, megosztok néhány tippet, tapasztalatot a költözés előkészítésével, ezen belül is a konmari-folyamattal kapcsolatban. Hosszú lesz – én szóltam -, de remélem, hasznos.

Nulladik lépésként készítettem egy listát az összes meglévő bútorunkról mérettel együtt. Ez egyébként a költöztetőcégnek is fontos volt, hogy ki tudják számolni, mekkora teherautóra lesz szükség. Azokat a bútorokat is felírtam, amelyekről tudtam, hogy valami miatt nem akarjuk magunkkal vinni, hiszen jó, hogy volt így egy listánk arról, mit kell elpasszolni valami módon. (eladni vagy elajándékozni) Természetesen a költöztetőnek adott listáról a maradó bútorokat lehúztam.

Az első, ami alapján gondolkozni kezdtünk, az az új lakás alaprajza volt. Melyik szoba vagy szobarész kié lesz, mi lesz a funkciója? Mi fér be a bútorok közül, és mi hova fér? Mit szeretnénk az adott szobában tárolni? Ehhez a lépéshez a bujómban minden szobának szenteltem egy oldalt. (ld. fenti kép) Ide írtam fel a leendő fal színét az árnyalat pontos kódjával, majd felsorolásszerűen a bútorokat és lámpákat, amiket oda terveztünk a meglévők közül. Más színnel jelöltem, ha valahova új bútort kell majd venni. Ebbe természetesen a gyerekek is beleszólhattak. Szerettük volna, ha ez a szoba most már tényleg őket tükrözi. Eddig mindkét gyerek szobájában rengeteg közös családi dolgot is tároltunk az ágyneműtől a könyvekig. Indokolt is volt, mert ők kapták a nagyobb helyiségeket a lakásban. Most pici helyük van, ebbe viszont csak a saját holmijaik kerülnek, nem kell felnőttnek belépni a territóriumukba, ha mondjuk asztalterítőt kell cserélni. Ez a döntés már egy hét után is beválni látszik.

A tervező lépések után kezdtem el a bútorok és tárgyak átválogatását. Ez nagyjából 3-4 hónapot vett igénybe, de persze közben dolgoztam is, tehát nem csak ezzel foglalkoztam. Fontos volt számomra, hogy szemétbe tényleg csak a szemetek kerüljenek, a használható holmiknak új gazdát akartam keresni. A bútorokkal kezdtem, egyszerűen azért, mert ez szabadította fel a legtöbb helyet és mert sejtettem, hogy ez a legidőigényesebb. Felmérve a helyzetünket és a bútorok állapotát, nem akartam értük feltétlenül pénzt kapni. A célcsoportunk olyan gyerekes családok vagy diákok voltak, akiknek nem az örökkévalóságra kell a bútor és nem is reprezentálni akarnak vele, hanem valami olyanra van szükségük, amire nem gond, ha a gyerek rákaristol valamit, hiszen nem ez lesz az első sérülés rajta. Ingyen elvihető csoportokban, szülőlevlistán hirdettem és szerencsére szinte minden új gazdára talált, amit felkínáltam. Ez persze okozott némi káoszt a lakásban, hiszen a fennmaradó pár hétre nem vettünk új cipősszekrényt vagy komódot – az új beszerzésekkel meg akartuk bárni a költözést és hogy tényleg lássuk, mire van kényelmesen hely az új lakásban.

A következő lépés – részben ezzel párhuzamosan – a könyvek szelektálása volt. Nem vártam, de a gyerekek könyveinek mennyiségét is szépen csökkentettük. Érdekes volt látni, hogy a tavaly még őrzött holmik idénre már a “babás” cimkét kapták a gyerekektől. Ebből a szempontból ideális volt a költözés időpontja. Külföldi magyarként a magyar nyelvű gyerekirodalomtól viszonylag könnyű megszabadulni a magyar közösségben, mert itt nincs gyerekkönyvtár a sarkon anyanyelvű könyvekkel Amit olvasni szeretne az ember, azt meg kell venni. A kiváltogatott könyveket jelképes összegért kínáltam fel bolhapiaci alapon, azaz nem töltöttem fel képeket, nem vezettem nyilvántartást, nem tettem félre könyvet, hanem aki akart, az eljöhetett hozzánk és ami volt, abból választhatott. Minden más meghaladta volna a logisztikai képességeimet. A német nyelvű könyveket szabad könyvespolcra vittük le, volt egy időszak, amikor minden másnap egy szatyorral elzarándokoltunk. Fontos volt időben elkezdeni, mert ezek a könyvespolcok nem túl nagyok, azaz egyszerre korlátozott számú könyvet lehet rátenni. (És kivételesen mindössze egy könyvet hoztam el ezekben a hetekben, de Rafik Shami ellenállhatatlan.)

A könyvekkel egyidőben a gyerekjátékokat, puzzlikat, társasokat és dvd-ket is kiválogattuk, ezek is a bolhapiac részét képezték, illetve részben a házunk elé kitettem adagonként ingyen elvihető felirattal.

Ehhez a dobozban elajándékozáshoz sokáig gyűjtöttem a bátorságot, nem akartam, hogy illegális szemétlerakásért kezdjenek piszkálni. Így max. két napig hagytam kinn egy dobozt, 95%-ban kiürült eddig, a maradékot pedig szemétnek nyilvánítottam.

A gyerekek szobájának kilomolása volt a legnagyobb feladat ezek után. Főleg papírból és beazonosíthatatlan vicikvacakból rengeteg gyűlik össze minden iskolaévben. Most a konmari elvek alapján azt kértem a gyerekektől, hogy gondolják át, minek szeretnének helyet adni a leendő szobájukban, mi az, ami ezután is fontos lesz nekik. Az iskolaváltással együtt járt az is, hogy rengeteg eddig őrizgetett füzettől, tankönyvtől megváltak. Más papírok a barátoktól való elválás miatt felrétékelődtek – ezeket egy Expedit/ Kallax polcba illő méretű szép emlékdobozba tettük, ahol már eddig is gyűjtögettük a fontos emlékeket. Egy ilyen doboz egyébként szerintem esszenciális, nekem sokkal könnyebb a rend megtartása, mióta pár éve nyitottunk ilyet mindenkinek. Nem szóródnak a szép alkotások, aranyos levelek, üzenetek a Mikulásnak, hanem a dobozban őrizzük. Majd 18. szülinapra megkapják és utána szabadon döntenek a tartalmáról.

A vicikvacakoktól 99%-ban szemrebbenés nélkül váltak meg, hatalmas szemeteszsákot raktunk tele ezekkel. Legtöbbször fogalmam sem volt, honnan kerültek hozzánk a dolgok, tuti nem én vettem ezeket. A gyerekrajzoktól féltem kicsit, nem szerettem volna megsérteni az alkotókat az elvárással, hogy szabaduljanak meg a képektől, 3D művektől. Elsőnek még gyerekek nélkül átmentem a rajzokon és félretettem azokat, amiket magam miatt szerettem volna megtartani, aztán hívtam őket, hogy a maradékot válogassák át. Meglepő módon itt is elég határozottan nőtt a “nem kell” kupac, K. kommentárja annyi volt, hogy “se nem tetszik, se nem idéz fel emléket”. Leginkább még azokat a rajzokat akartuk megőrizni, aminek annakidején a hátára felírtam, hogy akkor mire gondolt a szerző és a dátumot. Ezekkel a kommentárokkal tényleg egészen mást jelentenek ezek az alkotások. A kiválogatott maradék elfért egy nagy rajzmappába, a 3D alkotások pedig az emlékdobozban kaptak helyet.

A hobbival kapcsolatos alapanyagaim volt a következő nagy projekt. A fonalaimat nemrég elég kritikusan átválogattam és továbbadtam egy jótékony célra horgoló-kötő hölgynek, így ezzel nem sok teendő volt. A varrással kapcsolatban viszont önkritikusan meg kellett állapítanom, hogy alig van hozzá motivációm és összefüggő blokkban időm. Így a textiljeimet nagyon alaposan átválogattam, csináltam belőle tematikus csomagokat és szintén ingyen elvihetőre meghirdettem. Egy héten belül minden új gazdára lelt. A varrós újságokkal is ugyanígy tettem, csak néhányat tettem félre, mégpedig azokat a burdákat, amelyekben voltak alacsony méretre való szabásminták és az Ottobre-kat, mert ezek a modellek a nem konfekció méretű nőkön is jól állnak. A maradék szintén a nyitott könyvespolcra került.

A megmaradt kreatív alapanyagokat aztán még kétfelé vettem, az egyik lett a saját, a másik, amit gyerektáboroztatáshoz, játszóházakhoz fel tudok használni. Ezek mindenképp hasznosak, de nem a lakásban fogják a helyet foglalni.

Amikor idáig jutottam, már július volt, és a fél világ műanyagmentes lázban égett. Én eleinte csak távolról figyeltem az eseményeket – ekkor a költöztető jóvoltából két embermagasságú buborékfólia-henger állt a nappalinkban, amely kissé szarkasztikusan vigyorgott rám, amikor a nejlonzacskó nélküli paradicsomért duplaannyit fizettem, mint a csomagoltért. (mindenki megnyugtatására, a fóliából minimálisat használtunk.) Aztán elkezdtem másként nézni erre az akcióra és átgondoltam a bútorozási terveinket. Bár nem úsztuk meg most se az új bútort, de a terveinknek legalább a felét végül mégis meglévő holmikkal oldottuk meg, mégpedig úgy, hogy kifejezetten elégedett vagyok az eredménnyel. Például az eddig teljesen hiányzó kanapéasztal szerepébe a vendégágyneműket rejtő fonott láda lépett. Eddigi feladatát most is el tudja látni, de tényleg remek kis asztal, csak egy szép tálcát vettünk rá, hogy bögrét is lehessen rá tenni. A könyveknek meg nem gond, ha nem teljesen egyenes az asztal teteje.

Júliustól már úgy szelektáltam, hogy közben pakoltam is a dobozba, ami méltónak bizonyult a szállításra. Majdnem végig sikerült tartani a tematikus pakolást. Ez azért volt fontos, mert a bútorok szinte mind funkciót cseréltek, azaz nem azt kellett egyben tartanom, ami mondjuk a dolgozószobai szekrényben volt, hanem a jegyzetfüzeteket, és majd meglátjuk, hogy hol lesznek elhelyezve. Ugyanígy a könyvespolcokat, amelyek eddig itt is ott is voltak, tömbösítettük szín szerint. A fenyőpolcok a dolgozószobába kerültek, a fehér polcok pedig a nappaliba. Csak reméltem, hogy a polcok mennyisége a könyvek funkciójával is fedésben lesz: a nappaliba szántam a szépirodalmat és az albumokat, valamint a kreakönyveket, a dolgozóba a munkával kapcsolatos könyveket. Nagyjából szerencsénk is volt ezzel, meglátjuk meddig, mert a könyvek nálunk az a pont, ahol a legdinamikusabban változnak (nőnek) a készletek.

A konmari módszernek ugye pont ez a tematikus szelektálás az egyik jellemzője. Mivel nekünk eddig minden mindenütt volt a lakáson belül, ezért számomra tényleg segítség volt a költözés, egyébként nehezen hiszem, hogy következetes tudtam volna maradni a tematikusságban. Az előny pedig már a kipakolásnál is látszott: tényleg minden színesceruza, minden füzetborító, minden olló egy helyen volt, így két nap alatt a holmik nagyobb részét végleges helyére tudtam tenni. (A kisebbik része még vár a hiányzó szekrény összeszerelésére, de például addig is pontosan tudom, hogy melyik dobozból tudnám elővarázsolni, ha kellene.)

Még egy utolsó tipp, ami nekem nagyon bevált. A Bullet journalban vezettem a dobozok tartalmát. Valahogy nem éreztem, hogy a költöztetőkre tartozik, hogy melyik doboz mit tartalmaz, így a dobozra csak egy számot írtam és a helyiség nevét, ahova majd pakolni kell. A bujós dobozlista alapján viszont tartalomra is tudtam keresni illetve tudtam ellenőrizni, hogy minden doboz megérkezett-e és mi az, amit már kipakoltam, mi az, ami még hátravan. Az első napokban, amikor még nem tudja az ember, hogy azért nem találja a hajszárítót, mert még nem pakolta ki vagy mert elfelejtette, hogy hova rakta, ez kifejezetten nagy segítség.

Egy fonalas barátnőm mondta, hogy majd még a kipakolásnál is biztos lesz, amit ki fogok szórni. Azt gondoltam magamban, hogy ugyan, alaposan döntöttem, bőkezűen szelektáltam már eddig is. De igaza lett, mert bizonyos dolgok másképp állnak kézre az új lakásban, kevesebb a hely például a konyhaszekrényben, de kisebb a mosogatógép is, tehát jóval kevesebb edénnyel működik a workflow. Ezen látszik az is, hogy mennyire felesleges és képtelenség megmondani, hogy mennyi tányérra van szüksége egy négyfős családnak. Én azt hittem eddig, hogy kábé annyira, amennyi nekünk van, de egy ilyen apró különbség, mint a mosogatógép mérete, meg tudja felezni a szükséges holmik számát, sőt, ami eddig szükségesnek tűnt, az most zavaróan sok és a fele már sorakozik is a pince előtt.

Hát, nagyjából itt tartok most. A blog további élete szempontjából ez a költözés biztosan jelentős lesz. A bécsi programajánlónak például vége, de lehet, hogy néhány karintiai krándulástipp bekacsint egyszer-egyszer. Az is biztosan számít, hogy a szép, kiszámítható munkaidő helyett valami egészen másban fogok élni ezután és még fogalmam sincs, mennyi energia jut fonalazásra és blogolásra. De már annyi minden változást túlélt ez a blog, hogy nincs kétségem, ez sem fogja nagyon megrázni.

Ha pedig valaki idáig eljutott az olvasásban, annak kellemes, minél stresszmentesebb iskolakezdést kívánok!

 

 

 

Hogyan tároljuk a sálakat, sapkákat?

2018-02-02

Legkésőbb a második kötős év után szembesülhet a hobbifonalazó azzal a problémával, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Azaz kevés a tárolóhely és sok a tárolnivaló. De vigasztaljon minket a tudat, hogy sok embernek még kötni, horgolni sem kell ahhoz, hogy annyi kendőt és sálat halmozzon fel, hogy a végén már Konmarit kelljen segítségül hívnia.

Ami az sk cuccokat illeti, nálam Konmari falakba ütközik. Oké, van egy-két sál, amitől nem dobbant meg a szívem, és azokon túl is adtam, de abban a pillanatban, hogy heteket töltök el egy kendő létrehozásával, bennem érzelmi szálak szövődnek, megszeretem a kicsikét, azaz kicsikéket, mint az ötvenet. És tényleg megszeretem, tehát nem jön szóba, hogy szelektáljak. Nekem a kendők egyébként is olyanok, mint másnak a szemfesték, megadják az utolsó simítást az outfithez, tényleg bármilyen színű ruhadarabhoz tudok passzoló sk kendőt elővarázsolni a szekrényből így, majdnem tizenkét év horgolós múlttal.

A tárolással kapcsolatban két dolog fontos szerintem, és nemcsak az esztétikum miatt. Láthatóan kell tárolni és mégis rejtve.

Láthatóan, azaz nem valahol egy eldugott fiókban vagy műanyag dobozban az ágy alatt – hiába nem hord senki ötven sálat folyamatosan. Sajnos az eldugott gyapjakat azonnal felfedezik a molyok. Ezzel együtt fontos a rejtve tárolás: azaz feltétlen szekrényben, zárt helyen, mert a por sajnos a kötött dolgokra is rátelepszik és mert ezeket a holmikat elég macera tisztítani – kivéve, ha van friss hó -, jobb, ha megóvjuk a portól.

Hogy jobban átlássam a készletet és tényleg egy pillanat alatt kihúzzam a megfelelőt reggelente a szekrényből, így a kendőkészletemet megfeleztem. A nyáriakat és azokat, amelyek színben vagy stílusban nem illenek ahhoz a két kabáthoz, amelyeket most télen hordani szoktam, külön raktam a normál ruhásszekrényembe. Persze ezeket is másfél-kéthavonta kiszedem még szezonon kívül is és áthajtogatom, mert a nyüzsgés elriasztja a molyokat.

A maradék az, ami a képen látható. Ebben a szezonban ezeket hordom általában. Egy kékeszöldes és egy pirosaslilás kupacot csináltam, ez a két középső. Az egyik szélső olyan, amiből Do-val közösen is garázdálkodhatunk, ezt akkor alakítottam ki, amikor egy pókhálóvékonyságú kötött stólám túl közel ért a túl hevesen felhúzott cippzárjához.Szerencsére még időben megmentettem. Van, amihez egyszerűen fel kell nőni, és a Drops lace kifejezetten ezek közé a dolgok közé tartozik. A negyedik kupac vegyes és spontán, bárki rakhat oda bármit. Ezzel a rendszerrel elég jól működünk, persze ezek a kupacok hamar rendetlenné válnak, így gyakrabban át kell hajtogatni, úgy 3-4 hetente minimum.

Egyébként ennek a jól látható kupacos megoldásnak van még egy érzelmi előnye. Szerintem többen, akik ezt olvasátok, felfedeztek ismerős darabokat: PIF-ajándék, csakúgy ajándék is van itt több is, szóval minden nap, amikor kinyitom a szekrényt, eszembe jut csomó kedvem ember, fonalas barátnők, akik hosszú estéket töltöttek ezekkel az ajádékokkal. Nagyon köszönöm nektek!

Marie Kondo megmondja

2016-05-2013 hozzászólás Marie Kondo megmondja című bejegyzéshez

Már év elején írtam egyszer, hogy a 2016-os céljaim között van 1000 fölösleges tárgyat kiszortírozni a lakásból és minél kevesebb újat behozni. Ambíciózus terv, ez tény. A nyilvántartásomat egészen március végéig lelkiismeretesen vezettem, akkor a kimenő cuccok száma 133 volt, a bejövőké pedig 50 volt. Az április nem kedvezett semminek, ami rendszert és fegyelmet kívánt, csak túlélésre játszottam, így a kis felírós füzetemről meg a listáimról elfeledkeztem. Egy barátnőm elültette viszont a fejemben, hogy olvassam el Marie Kondo könyvét a rendrakásról és cucctalanításról. Persze, hogy hallottam már róla, a csapból is ő folyik, de mert a divathullámokat általában el szoktam kerülni (utálom a tömeget), így nem gondoltam, hogy engem ez a könyv igazán érdekelne. Na de ha egy barátnő mondja, akkor az egész más. Legutóbb kihoztam tehát a könyvtárból és nagyjából két nap alatt elolvastam. Azért tartott ilyen sokáig, mert közben rögtön kipróbáltam pár “fogást”, amit a könyv ajánlott.

marie kondo

Azt tehát azonnal elismerem, hogy nagyon inspiráló volt számomra a könyv. (Magyarul a címe Rend a lelke mindennek) Az elejét átugrottam és csak a legvégén tértem vissza ide, mert arra igazán nem volt szükségem, hogy valaki győzködjön, mennyire hasznos lenne kiszelektálni, ami fölösleges. Ez nekem evidens, évek óta csinálom is – arra viszont rém kíváncsi voltam, hogy lehet a rendet megtartani és hogyan nem tér vissza a káosz. Mert itt sajnos nem sikerült igazi áttörést elérnem az évek során. (Ezt amúgy továbbra is utópiának tartom egy többszemélyes háztartásban, de ez már egy másik bejegyzés témája.)

Ami szerintem a legjobb a módszerben, az az örömelv alapján való döntés. Nem azt a kérdést teteti fel az emberrel a szelektálás során, hogy pl. használtad-e az elmúlt egy évben vagy szükséged lesz-e rá előreláthatólag a következő fél évben. Ezek a kérdések számomra mindig is sántítottak. Mert mondjuk ott a szánkó. Nem használtuk két éve, mert nem volt egy centisnél nagyobb hó és a következő fél éveben sem fogjuk, mert remélem, addig nem is lesz. De azért nem adom fel a reményt, hogy még szükség lesz rá. Bár az is igaz, ha kiszelektálnám, garantáltan a következő télen három hónapig járnánk térdig hóban a város közepén, szóval lehet, hogy mégis érdemes lenne.

Tehát vissza az örömelvhez: kezembe veszem a szánkót, a könyvet, a ruhát, és megkérdezem, örömöt sugároz-e számomra ez a dolog? Ha igen, maradhat, ha nem, mennie kell. Nincs “talán” meg bedobozolás két hónapra próbaképpen, hanem azonnali döntés. És mivel Marie Kondo azt mondja, hogy a lomtalanítást nem apránként kell csinálni, hanem gyorsan, lehetőleg egy szuszra, de mindenképp néhány nap alatt, így nem lehet az örökkévalóságig hezitálni, hogy öröm vagy nem öröm. Mondjuk ahol már hezitálni kell, az valószínűleg úgyis a nemöröm kategória.

Nem is én lennék persze, ha a módszert hűen követném és nem alakítgatnám a magam képére. Jelenlegi életemben nem látok helyet egy komplett lakás egysóhajtásnyi idő alatti kirámolására, bármennyire is szeretnék. Mondjuk ha kapnék két hét szabadságot a melóból és ezalatt az idő alatt a család kiköltözne én pedig kizárólag pizzán élnék, amit papírtányérból fogyasztanék el, akkor esetleg. Ennek hiányában a napi házimunkára fordítható időmet bőven kitölti a napi ruházat kezelése, az ételek elkészítése és a szennyes edény menedzselése – illetve ezek rám eső része. A vasalást nem említettem, mert azt már egészen régen kikonmariztam a napirendemből – hogy ezzel az idevágó kifejezéssel éljek. Szóval szegény ember vízzel főz, én meg apránként haladok az örömelv szerint.

Eddig jelentős sikereket könyvelhettem el. Ott van például a ruhásszekrényem. Eltüntettem belőle néhány komolyabb cuccot, mert rájöttem, életem komolyabb időszakát lezártam, most már túl öreg vagyok a kosztümhöz és egyéb ilyen formális dolgokhoz. A nadrág műfajában meg amúgy is kevés példány áll jól rajtam. Kiválóan fel tudok öltözni csinosan szoknyával és ruhával, a blézerben viszont feszengek és minden olyan anyagú cuccban, ami kicsit is kemény. Hohó, hirtelen rengeteg szabad vállfám lett, pedig előtte héten már pont azon gondolkoztam, hogy szükség lenne néhány vállfára a tönkrementek helyett.

Marie még nem lenne teljesen elégedett, mert ez a szelektálási láz csak az akasztós szekrényemet érintette, a behajtogatott felsők között még lesz egy köröm, de én már így is nagyon boldog vagyok. Most minden darabot szeretek, ami a szekrényemben lóg és tulajdonképpen ez is pont elegendő mennyiség. A bónusz pedig, hogy a szerkény aljában lévő holmik között is szortíroztam, így most rengeteg “egyéb” kategóriába tartozó lom kukába került, néhány futóversenyes rajtszám és érem is, mert most már tudom, hogy a verseny fejben úgyis megmarad, amíg fontos, a tárgyi bizonyítékok mellékesek.

A másik nagy lépést a könyvespolcon követtem el. Kiváló gyűjteményem volt irattartókban különféle okos szövegekből, amiket régi dolgozatokhoz, tanulmányokhoz, cikkekhez, egyetemi kurzusokhoz gyűjtöttem és használtam. Kiábrándító volt szembesülni vele, hogy a kurzus anyagát, amit anno három évig tanítottam úgy olvastam, mintha egy ismeretlen könyv lenne. Persze, rémlett valami, de be kellett látnom, hogy ha véletlenül újra egyetemi karrierre adnám a fejem – ami nem valószínű – akkor úgyis újra kellene olvasnom minden eredeti forrást, mert majdnem mindent elfelejtettem. Ennyit arról, amivel a szüleim próbáltak etetni, hogy a tudást nem tudják elvenni tőlem. De. Sajnos 5 év GyES és 5 év teljesen más munkakörben nagyon könnyen el tudja venni a tudást. És mert ilyen sötét gondolatokat ébresztett bennem ez a felismerés, meg a rengeteg jegyzet, fénymásolat és más papír, az örömelv alapján hirtelen lett 130 centi hely a könyvespolcon.

A harmadik miniküldetésem a két gyertyás fiók volt. Mielőtt a gyerekek megszülettek, nagy gyertyás voltam. Mióta megszülettek, az ádventi koszorút leszámítva nem túl gyakran gyertyázunk. Minek is van akkor két dugig tömött komódfiók gyertyákkal tele? Hát persze hogy azért, mert azt gondoltam, hogy majd szép új gyertyákat fogok önteni a maradékokból! Persze ez nem történt meg eddig soha és valószínű nem is fog, úgyhogy feleztem a készletet, és még így is bőven ellennénk 3 napig, ha véletlenül egyszerre köszöntene be az egésznapos sötétség és a permanens áramszünet.

A gyors lomtalanítást persze lelassítja a kérdés, hogy hova a kiszelektált holmival. Amikor még csak hallottam a könyvről, rögtön az volt az első gondolatom, hogy szép dolog mindent szemeteszsákba rakni, de a szemetet csak hetente egyszer viszik el és a házban 16 lakás van, szóval azért vannak határok. Meg használható holmikat, aminek mások még örülnek esetleg, nem szívesen dobok ki. Így bevetettem életemben először a nálunk illegálisnak számító lépcsőház-módszert, és kiraktam egy dobozba néhány cuccot. Meglepetésemre több mint a fele egy napon belül gazdára talált. A ruhákat és cipőket Apahajó elcipelte a használtruhás konténerbe, a könyveket meg megpróbálom ismeretségi körben elpasszolni.

Szóval lassú muzsika az egész, de azért az éves célhoz jóval közelebb kerültem, simán átléptem a 200-at, és akkor a papírféléket kilónként számoltam, nem laponként. De már nem számolom, mert szerintem rákaptam a dologra és most egyszerűen hagyom, hogy vigyenek a hullámok.

És ti hogy álltok a mindent ellepni akaró cuccok elleni csatában?

P.s.: Egyébként kiderült, hogy kreablogger-körökből többen is konmariznak, és például Színreszín Florentine már írt is a saját tapasztalatairól ebben a bejegyzésben.

 

 

Facebook Round Instagram round Pinterest round

Mit keresel?

Search for:

Mi az Anyahajó?

 

profilkép

Dávid Adél vagyok, 2008 óta írom az Anyahajót. Ha lázba hoznak a fonalak, ha értékeled a saját készítésű tárgyakat, a gyapjú illatát, akkor jó helyen jársz. A kötés, horgolás, fonás, freeform horgolás mellett gyorsan, egyszerűen elkészíthető egészséges ételek receptjeit is olvashatod itt – tudod, hogy a család is jóllakjon, de a hobbidra is jusson idő. Köszönöm, hogy itt vagy, nézz körül, olvasgass és gyere máskor is! A blog mostanában rendszertelenül frissül.

Archívum

Címkék

15/2015 2013 ajándék ausztria barkácsolás gyerekkel blog bécs catania evésivás fonal fonalfaló fonás fonósnapló freeform crochet Freeform horgolás granny gyerek gyerekdivat gyereknevelés gyereknevelés gyerekprogram horgolt horgolt kendő horgolt sapka horgolt sál horgolt takaró horgolt terítő horgolás horgolós könyvtár hétfőzz játék karácsony kendő konyha könyv kötés kötés recept SBS süti TCM tutorial varrás wipszerda ötelemes főzés

Kedvenc Bejegyzések:

A teljes bejegyzés eléréséhez KATTINTS a KÉPRE!

Indul a sütőtökszezon!

Sütőtök darált hússal

Gyerekkoromban ki nem állhattam a sütőtököt, aztán rájöttem, hogy egy kis fűszerezés csodákat tesz. Azóta a heti két-három sütőtökös étel a minimum...

Legutóbbi bejegyzések

  • Kísérletek makraméfonallal 2022-12-01
  • A lépcső-küldetés 2022-09-26
  • Kalandjaim krétafestékkel 2022-09-12
  • Hahó, van itt valaki? 2022-09-07
  • Kis lelkizés a 100kreanap végén 2022-04-12
Load More...Follow on Instagram
Honlapdesign: KatBo Design
Copyright © 2023 Anyahajoblog. All rights reserved.