Sweet pea blanket

Mielőtt teljesen átmennénk gasztroblogba itt, illik, hogy lassan hozzak egy horgolós projekt is. Mert horgolok szorgalmasan, ezt a takarót például januárban kezdtem és máris elkészült – beleértve a szálelvarrást is. Nagy dolog ez nálam, és nem mondható el a tavaly nyáron kezdett hexagonos takaróról, aminek kilógó szálvégeinek száma továbbra sem csökkent egy darabbal sem.

A sweet pea takaró, aminek egyébként abszolút nem ilyen színűnek kellene lenni, az Attic24 blogbban található meg részletes leírással együtt. Előre szólok, hogy addiktív, így kezdjetek bele.

Nekem most a sok tarka takaró után egy visszafogott szürkéhez volt kedvem. A fő kritérium pedig az volt, hogy lehetőleg minél kevesebb szálat kelljen elvarrni. A szürke sávok általában épp – vagy megközelítően épp – két gombóc fonalat ettek meg, így nem kétsoronként, hanem csak nyolcsoronként voltak szálvégek. A takaró szélessége most kisebb, mint szokott, de még így is tökéletes ehhez a fotelhez meg egyszemélyes kuckózásokhoz is.

Bravo fonalból 4-es tűvel horgoltam, a szegélye pedig az eredeti mintától eltérően egy sor rövidpálca, egy sor egyráhajtásos pálca és légszem váltakozása, az utolsó sor pedig ötös kagylókból áll.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?