Rebarbarás lepény

12 deka lágy vajat, 3 tojást és 25 deka cukrot egy keverőtálban simára kevertem. Ezután egy kis pohár tejfölt öntöttem hozzá és tovább kavartam. Egy másik tálban 30 deka lisztet és egy zacskó sütőportszintén összekevertem, majd a lisztes keveréket a tojásoshoz öntöttem. Újabb rövid keverés után kivajazott-lisztezett magasabb falú tepsibe öntöttem a tésztát. Nem vagyok nagy sütikészítő, nincs is ilyen spec. tepsim, csak a pecsenyés, de az is megfelelt.
A tészta viszkózus, kicsit segíteni kell neki, hogy elterüljön egyenletesen. Aztán egy kiló rebarbarát megmostam-hámoztam és a szár két végéből 3-3 centit levágtam. A többit 5-6 centis darabokra vágtam fel, szép egyenletesen elosztott a tészta tetején (majdnem kijött két réteg), majd bőven meghintettem az egészet kristálycukorral, úgy 4-5 kanálnyi ment rá. Előmelegített sütőben 150 fokon légkeveréssel sütöttem majdnem pontosan egy óráig. Szép lassan sült és hihetetlenül zaftos lett. A család szerint túl savanyú, meg amúgy is, egészséges, úgyhogy abban a szerencsében van részem, hogy egyedül ehetem meg az egészet. Eredetileg tejszínhabbal szerettem volna tálalni, de amikor beleharaptam, már tudtam, hogy azért ennyire még én sem voltam jó gyerek.

A kikeverési-előkészítési idő nem több 20 percnél. A kevert tészta egy Polcz Alaine recept alapján készült, csak az előírt margarint cseréltem le vajra.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

6 hozzászólás “Rebarbarás lepény

  1. Rebarbara finomság.. Nyami. Hazai boltokban alig-alig találkozni ezzel a remek növénnyel.

  2. Én is nagyon szeretem a rebarbarát, most határoztam el, hogy rebarbarás-eper lekvárt fogok főzni, és sütit is szerettem volna sütni, máris megvan a recept hozzá! Köszi!

  3. Én nem is ismerem a rebarbarát. Az oviban láttam először életemben, valamelyik nap. Messziről azt hittem, újhagyma… Óvónéni almával levest főzött belőle a gyerekeknek.

    El sem tudom képzelni, tényleg savanyú, mint a citrom?

  4. Hiába na, nálam is tombol a rebarbara-imádat/őrület… csináltam is epres dzsemet belőle…

    http://hangaagi.blog.hu/2012/05/07/eper_rebarbara_lekvar_gyumolcsfruktoz

  5. Gabella, igen, savanyú, de kompótként is meg sütiként is cukorral készül, szóval végülis finom. Szerintem a citromnál azért kevésbé savanyú még frissen is.

    Tündérlátta: piacon érdemes szétnézni, pl a Fény utcain amikor még arra laktunk, volt tavasszal. A szezonja kb. egybeesik a spárgáéval.

    Az eper jó ötlet, ezzel még nem kombináltam, csak almával.

  6. Csak sajnos Magyarországon vadászni kell rá. Ti tudtok valamilyen jó lelőhelyet?

Comments are closed.