November

Amilyen látványos ez a sál, annyira gyorsan elkészült, lényegében fél nap alatt – pedig kötött. Azóta már kalap is van hozzá: karimás, mint a nagyoknak. Na jó, lefényképezhetsz, de csak ha grimaszolhatok című képünket látjátok, kedves olvasók.

Tipikus novemberi programjaim vannak mostanában – leszámítva az új oviba való beszoktatást – a legtöbb időt temetői sétákkal és különböző európai országok temetkezési kultúrájának tanulmányozásával töltöttem. Láttam sírfeliratokat, amelyekben egy egész sort megtöltött az illető halott életben elért címeinek és rangjainak felsorolása (rövidítésekkel!), idézetet a kis hercegből, de azt is, hogy “Venedig, ich komme” (Velence, jövök), láttam Brecht sírját és a Hitler elleni sikertelen merénylet miatt kivégzettek síremlékét, akkora mauzóleumokat, hogy ha csak az árának a felét költhetném a saját házamra, alig találnám meg benne a többieket (na de azt nem szeretném), meg anoním sírokat is, ahol az utódok nem látták fontosnak feltüntetni – vagy az elhunyt nem kívánta? – hogy kié is a nyughely.

A sok fura, túlzó, időnként embertelen sírkő mellett azért voltak nagyon szépek is: a zsidó temetőket mindig olyan emberségesnek találom a sok növény és az egyszerű kövek miatt, s ugyanígy egyszerű, mégis kedves a festett kövekből kirakott szív. 

Tudom, nem túl vidám téma, meg sok köze nincs a horgoláshoz sem, de legalább egy életjel részemről addig is, amíg vissza nem rázódom a normál kerékvágásba.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

5 hozzászólás “November

  1. P. Alaine mesélte, hoyg a férje sírkövére csak a nevét vésték,ahogy Mészöly Miklós és annka testvére a szüleik sírjára is csak azt vésték:édesanyánk, édesapánk.semmi évszám. és ez nekem nagyon-nagyon tetszett.
    nézd:
    http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:M%C3%A9sz%C3%B6ly_Mikl%C3%B3s_s%C3%ADrja.jpg&filetimestamp=20081026161435

  2. Igen, szép, hogy egyszerű, szép a szöveg. Engem az évszám nem zavar, meg mondjuk az unokáknak esetleg még jó is, ha a sírkövön megnézhetik a dátumot. De hogy mittudomén udvari tanácsos prof. dr. med. akármicsoda, az kiütötte a biztosítékot. Mintha ez még számítana a halál után.

  3. csak nem Berlinbe költöztetek??

  4. Nem, csak ott voltam egy tematikus héten és az idő felét temetőkben meg kriptákban meg ilyesféle helyeken töltöttük. Azt hiszemj, ha van város, ahova nem költöznék, akkor az Berlin – nekem túl nagy, nyomasztóan nagy. Pedig tudom, sokan szeretik.

  5. óó, pedig már azt hittem…

Comments are closed.