Nem épp kalapszezon

Persze nyáron is szüksége van az embernek kalapra, ha kalapmániás, de ilyenkor inkább egy egyszerű vászon- vagy szalmakalap a nyerő. Így aztán nem kell csodálkozni, ha csipkés-lukacsos kalapokat ritkán lehet nálam látni. Egy-egy készült próbaképp meg babafotózáshoz is, de utcai használatra nem szoktam készíteni. Nagyon tetszenek, de a használhatóságuk nagyjából öt darab májusi és öt darab szeptemberi napra szokott korlátozódni az utóbbi évek időjárási viszonyai között.

Szóval ilyenkor, nyáron, amikor kalapban uborkaszezon van, én már a jövő télre készülök. És mert Fiúgyermek mostanában sokat rágja a fülemet – nemcsak átvitt értelemben -, hogy neki is horgoljak sapkát, beadtam a derekam és fiúsapiba kezdtem. Egyébként jellemzően nem szoktam neki horgolni. Születése előtt készítettem egy minipulcsit meg egy sapkát, tavaly télen egy sálat – nem volt időm boltba rohangálni, úgyhogy este elkezdtem, még a reggelizőasztalnál is megtoldottam pár sorral, aztán mehetett a bölcsibe. Azt hiszem, nagyjából itt ki is fújt a Kristófnak való horgolás – két és negyed év alatt nem sok. Ennek a fő oka, hogy sokkal nehezebb feladatnak tartottam a fiúruhákat, mint a lányruhákat. Egy lányruhát fel lehet dobni cuki csipkeszegéllyel, kis virágokkal, levelekkel. Na de mivel díszítsük a fiúcuccokat? Nyilván lehet autóval meg papírsárkánnyal, de valahogy ezek nem hoztak lázba. Lehet még egy fiúsapi hosszú bojtos, na ez már egész jó, de még mindig csak 90%.

Most viszont kerestem pár fiúknak is megfelelő és kedves fazont. Idelinkelem, hátha más is tudja használni inspirációforrásként.

Első számú kedvencem Szentpyr gombás sapkája. Kicsit más színekben és a fejtetőn lévő antenna nélkül, de valami hasonlót készítek én is – már csak a gomba hiányzik.

Nem múlhat el kalóz szülinapi buli enélkül a halálfejes sapka nélkül.

Itt egy aranyos baglyos, ráadásnak pedig még más baglyos ötletek is varróknak.

Ezt az izét inkább csak viccnek szántam, gondolom akkor érdemes megcsinálni, ha valakinek 250-es IQ-jú gyereke van, és szeretné kicsit lebutítani, hogy ne tűnjön ki az átlagból. Persze nem kitűnni elég reménytelen benne, az igaz.

És nektek melyik a kedvenc fiúknak való sapifazonotok?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

4 hozzászólás “Nem épp kalapszezon

  1. Képzeld, én is már a jövő télre készülök, én is sapkát-sálat (is) kötök, de még horgolni is próbálok, éppen fiúknak való sapkát. :o)

  2. Nálunk egy sapka és egy sál készült el 5 és fél én alatt, ugyanezen okból. Szentpyr gombás sapkája az én kedvencem is.

  3. Nekem is a gombás tetszik nagyon!
    Találtam egy majmosat is, az is aranyos, de nem tudom belinkelni, a ravelry-n van fent kép, az eredetije egy szörnyes sapi. Ha érdekel valakit a majmos képet át tudom küldeni e-mail-ben.
    Adél, itt is köszönöm, hogy szombaton megtanítottál a sapihorgolás alapjaira, lassacskán készülget is a kislányomnak. A 3 fiúnak is kell majd ezek után biztos horgolnom valamit 🙂

    Orsolya

  4. Kedves Borsoo, én is örültem, hogy eljöttél! Neked aztán jó, hogy ennyi fejre horgolhatsz 🙂 További szép sapkákat Neked! A ravelrys sapkát pedig megnézem, azt hiszem, sejtem is, hogy melyikről beszélsz.

Comments are closed.