Ahogy a múltkor már említettem, az alpesi nyaralásunk harmadik napjára meg kellett állapítanom, hogy nincs olyan, hogy túl sok menta. Rögtön a második napon világos lett, hogy minek köszönhetjük a rengeteg mentát gyakorlatilag minden ételben. Egy mocsárvidéken kirándultunk (igen, a mocsárban nem szükségszerűen süllyed el az ember, sőt, az út még babakocsival is járható.) és az út mentén kis csokrokban menta nőtt. Azt hiszem, ha a nemlétező kertem végében a dudva között mintegy mellékesen menta, kakukkfű meg minden egyéb nőne, én is sokkal többet használnám a friss zöldfűszereket, mint most, amikor műanyag dobozba csomagolva kell megvenni a hűtőpultból. De mert annyira oda és vissza voltunk a nagyonmentás salátáktól meg desszertektől, természetesen otthon is meg kellett próbálni valahogy reprodukálni az ízvilágot.
Az osztrák paraszti konyha szabálya egyébként, hogy azt esszük, amit találunk. Hogy a radicchio ennek a kritériumnak megfelel-e, azt nem tudom, mindenesetre most nekem ez a fajta levelessaláta volt az alap. Ha alpesi kertem lenne, akkor rukkolával és lovaknak való háromlevelű lóherével is kiegészítettem volna. De tényleg, ettünk lóherét is.
A többi hozzávaló:
egy újhagyma karikázva
két ág menta szárastól, levelestől – ez kábé 8-10 mentalevelet jelent és a szárától se féljetek, isteni
egy marék dió
négy nagy fürt pirosribizli
pár csepp citromlé
egy löttyintés hidegen sajtol mákolaj.
Persze mákolaj helyett más olaj is megteszi, szőlőmagolaj, dióolaj, akár még olíva is, de ha már az osztrák konyhánál vagyunk, akkor legyen eredeti waldvierteli mákolaj. Ha nem grillsajtot ettünk volna hozzá, akkor egy kis sót is elbírt volna, csak hogy minden íz megtalálható legyen benne. A radicchio keserű, a hagyma és a menta csípős és a menta pluszba még édeskés is, a ribizli és a citromlé savanyú, a dió édeskés, szóval egyszerűen tökéletes az összjáték. Próbáljátok ki egyszer grillpartyra vagy akár csak egy hétvégi húsos ebéd mellé!
Tetszett a bejegyzés?