Mire jó még a Bolero italpor?

 Mert hogy fonalfestésre jó, azt épp ebben a körben már meg sem kell említeni. De ha megkértük szülinapos családtagunkat, hogy legyen olyan jó, és hozzon a saját tortájára marcipánfigurát, amit ő úgy értett, hogy natúr marcipánmasszára gondoltunk, akkor nincs mit tenni, fonalfestői tapasztalatok bevetésével elő kell állítani az egyetlen színt, ami az otthon lévő Bolero készletből lehetséges. Még ha ez a szín nem épp férfias is.

Nagyon kevés vízzel (gyűszűnyi) kevertem ki az italport, aztán egy szűrőn keresztül kábé a felét egy tányérba öntöttem. Kézzel beledolgoztam a marcipánmasszába (kb. annyi és olyan kiszerelésben volt, mint egy tömlős májkrém) – nagyon béna, vizes állaga lett, de szerencsére gyorsan száradt. Amikor úgy láttam, hogy nagyjából mindenhol rózsaszínes lett a massza, akkor rózsákat készítettem belőle. Nem állítom, hogy nagyon férfias dekoráció, de azért sikert aratott. Némely családtagoknál főleg esztétikailag, mások a mákos masszát preferálták, megint mások csak a karamellbevonatot és a marcipánrózsát. (Lásd alább) Én nem vagyok válogatós, nekem minden bejött.

Így aztán még pár hónapig a következő képlet érvényes nálunk:
elsőként született éveinek száma = másodikként + harmadikként + negyedikként született éveinek számával

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “Mire jó még a Bolero italpor?

  1. 🙂 Boldog szülinapot az ünnepeltnek a többieknek meg csak úgy (a másodikként, a harmadikként, a negyedikként születetteknek)sok sok boldogságot!!!

  2. Köszönöjük 😀

Comments are closed.