Meleget mindenkinek!

Mamáknak (ennek már van gazdája)

és babáknak

Ez utóbbiról azért muszáj elmesélnem a keletkezéstörténetét. Úgy kezdődött, hogy a tesóm kesztyűje elkezdett bomlani, és megpróbáltam a javításhoz a lehető leghasonlóbb színű barna fonalat felhajtani. Az azért nyilvánvaló volt, hogy a 10 dekás gombolyagból 0,001 deka kell majd a szemfelszedéshez, úgyhogy már egyből azon törtem a fejem, mit kezdhetnék a többivel. Így jött a babatakaró ötlete, vele együtt pedig néhány új gombóc fonal a lakásba. Azért szerencsére már meglévő fonalakat is tudtam használni, ez volt az egyik célom is.

Na de valljuk be, gigantikus nagyinégyzetet horgolni nem épp változatos feladat úgy a tizedik sortól, így olyat tettem, mint még soha. Egyszer korábban már írtam, hogy sosem szoktam filmnézés közben horgolni, mert szeretem látni, hogy keletkezik a minta, következnek a színek, stb. Na, ezt a hagyományt most megtörtem – valahogy egy idő után már nem annyira érdekelt a minta születése. Így aztán kikölcsönöztem két dvd-t, és lassanként elkészült a takaró.

Talán nem túl stílszerű babatakaró horgolásához, de elárulom, a Szex és New York tizenegy epizódját néztem végig az unalmasabb horgolási részek alatt. Ehhez hozzá kell tennem, hogy tévé hiányában sosem nézek sorozatokat (legutóbbi szerintem a Szomszédok volt gyerekkoromban), de erről annyi jót meséltek, hogy kénytelen voltam tesztelni. És igen, jelenlegi önironikus hangulatomhoz tökéletesen illett, rengeteg röhögést hallhatott ki a szobából a család, amíg készült ez a remekbeszabott kis retró takaró. Ennyit a műhelytitkokról 😉

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

6 hozzászólás “Meleget mindenkinek!

  1. A nagyis minta tényleg unalmas egy idő után. De legalább nem kell rá figyelni. Kár, hogy lapozni nem lehet közben, mert akkor olvashatna is az ember lánya.
    Macus

  2. kár h. a sálról nem írtál, mert nálam az veri ki a biztosítékot.konkrétan:mi ez a szuper fonal?

  3. Vio, pár bejegyzéssel ezelőtt mutattam a fonalat, az év fonala díjjal tüntettem ki 🙂 Freedom spirit, 100% gyapjú, lelőhely a Burda bolt. Nem csoda, ha lelkes vagy tőle, tényleg szuper!

  4. En olvasni szoktam kotès kozben, mikor unalmas ès egyszeru a minta, mindig van egy olyan konyvem, amit nem kell tartani, hanem kiteritve lehet olvasni, vagy a szàmitògèpen olvasok valami letoltott konyvet.
    Igazsàg szerint film alatt is szoktam kotni, de akkor abbòl a filmbol inkàbb ràdiòjàtèk lesz a szàmomra.

  5. Nekem a takaro tetszik NAGYON, persze a salis, de ez a baran/kek/zold nagyon meleg.

    NY felultem egy varosnezo buszra es fel oraig nem ertettem mirol beszel a srac, eloszor azt hittem a first lady-rol, aztan valami rock starrol… Kozben korulottem a nok egymas szavaba vagva orvendeztek. Aztan megkerdeztem az elottem ulo lelkes ausztralokat, hogy MI A BANATROL BESZELNEK?! Az idegenvezeto (csakugy) MINDEN epuletet a Sex and the City-ben valo megjelensekent meselt el:-) es a nok verszemet kaptak, es kerdeztek, hogy hol van az a templom, ahol Bela es Gizi osszevezett stb. Eleg szurrealis elmeny volt:-D

  6. hihihi, Kicsoda, Sex and the City nekem is háttér…. laza és én szeretem (mondjuk nincs filmmemóriám, így mér százszir láttam őket, mert van az a hangulat, amihez kellenek…)

    és jó, hogy kiderült egy kis műhelytitok, az mindig izgi 😀

Comments are closed.