Kössük össze!

girland1

Emlékeztek a fonalrendezős posztra? Akkor találtam meg a rengeteg használhatatlan félbemaradt projekt között ezeket a színes granny négyzeteket, amelyek sok éve várnak valami hasznosulásra. Hogy milyen sok éve, azt azzal tudom érzékeltetni, hogy a többi négyzetből anno Do babájának horgoltam kistakarót – és igen rég volt az, hogy utoljára babát vett a kezébe. Na de most minden a helyére került, a granny négyzetek egy vidám, színes girlanddá fűződtek össze, amely remekül illik gyerekszobába és fotóháttérként is használható. Hogy leendő tulajdonosa mit lát benne, az majd kiderül. Ez a girland már megy abba a dobozba, ahova a Kössük össze! Jótékonysági vásárra készülő dolgokat gyűjtöm. Már tavaly is megkerestek, akkor valahogy el voltam úszva időben, idén viszont idejében észbe kaptam, így belefér ez a projekt is.

Itt egy egészalakos fotó is:

girland2

A paraméterek pedig: Catania fonal, a négyzetek 3-as tűvel, az összehorgolás 3,5-tel. A váltás nem lényeges, csak időközben szeretem a Cataniát kevésbé szorosan horgolni, ezért a nagyobb tű.

Ha kinézek az ablakon nálunk, akkor azt hiszem, a mai napon ez a cucc a legszínesebb dolog, amit látni fogok. Ezért is adok hálát minden nap ezért a remek hobbiért, mert így még a legszürkébb időben is vannak a közelemben színek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “Kössük össze!

  1. Őszintén csodálom, milyen sok segítő megmozdulást szervezel bele az idődbe, milyen sokra futja az energiáidból. Szép ez a girland nagyon.

    • Adel_anyahajo

      2016-10-12 at 18:20

      Köszi! Szerintem azért fér bele most sok ilyesmi, mert magunknak már annyi mindent horgoltam, bőven a szükségleteken felül. És akkor ahelyett, hogy még egy sál, sapka, girland, akármi állna nálunk, inkább legyen valahol valami értelme. Az eladáshoz szükséges macerához se időm, se kedvem egyelőre, így a jótékony cél marad. Nekem öröm horgolni, másvalakinek meg jól jön, szóval win-win.

Comments are closed.