#készletbőlhorgolok

Hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő, megint elment több, mint egy hónap bejegyzés nélkül. Azért aki az Instán követ, tudja, hogy aktívan készülnek újabb és újabb projektek. Miután nyáron – hála a 100kreanap kihívás kezdeti lendületének – elkezdtem és be is fejeztem egy Böbe kendőt, egy csipkekendőt és egy óriásterítőt is, kirojtoztam egy régi szövést és egy régen horgolt granny kendőt, megvarrtam egy saját szövésű anyagot párnának, végül elkapott a startitisz.

Ez a startitisz viszont más, mint a többi. Elhatároztam, hogy a következő három projektem készleten lévő alapanyagokból fog készülni.

Először is felhasználtam egy 2017-es barcelonai fonalzsákmányt, egy nagyon színes, nagyon izgalmas textúrájú barnás-narancsos-kékek színvilágú fonalat, amiből egy klasszikus granny háromszögkendő lett. Ennek a fonalnak át kellett engedni a színpadot, tényleg csak ilyen egyszerű mintát bírt el. A teljes alakos fotó még várat magára, de szerintem ahogy jön az őszi idő, ezt is befotózom hamarosan.

A második projektem egy szürke kisegérnek tűnő fonás volt, mégis nagyon örültem neki, mert ugyanezekből a szöszökből volt már egy fonalam, viszont nem írtam fel, hogy miből van, a mennyisége viszont kevés volt bármihez. Katt ide, hogy megnézd! Most lett utánpótlás, ebből már lehet egy nyaksit vagy egy alap sapkát kötni, ráadásul azt is tudom most már, hogyan tudok utánpótlást fonni, ha mégis szükség lenne rá. A szösz egyébként semmi különös, még csak nem is kézi festésű, a Butinette-ről rendelt mesegyapjú két szükre árnyalata. (Amúgy meg tudom, írjak jegyzeteket a fonásokról, akkor legközelebb nem a szerencsén múlik, hogy emlékszem-e az alapanyagra.)

Szintén otthoni készletből horgoltam egy kékes-zöldes árnyalatú színblokkos Böbe kendőt. (Az alapmintát Annás kertje boltjában találjátok, fonalvásárláskor választható ingyenes minta) Azt azért megjegyzem, hogy csak amiket én horgolok, azok kisebb méretűek, mint az Annásé és a szélmintát is fejből készítem, szóval nem teljes az egyezés, ne csodálkozzatok, ha a tietek kottából picit más lesz.

Ez a része Crazy Zauberball, a töbi random hasonló vastagságú fonal. A kész kendőt még nem fotóztam, lesz róla még poszt külön.

Ezzel már teljesítettem is a tervet, három projekt készült készletből, de mert a készlet nagy, egy negyediket is elkezdtem. Ez egy Cameo Shawl lesz, legalábbis a formája szerint. Hogy a csíkozást úgy oldom-e meg, mint a leírásban, azt még nem tudom biztosan. Ebben a projektben a Drops Cotton Merino maradékaimat tervezem felhasználni.

Egy horgolt kardigánba is belekezdtem Drops Alpaka Silk-ből, de ez még annyira kezdetleges állapotban van, hogy nem élem bele magam, hogy valóban el is fog készülni.

Egy közeli a leendő kardiról. Még tényleg nem sokkal több van eddig belőle, mint ami itt látszik.

Szintén belekezdtem, de részben visszabontottam egy sokadik Böbe kendőt, itt még elképzelhető, hogy végül mégsem fog beleférni a készletbőlhorgolós kihívásba, mert vennem kell a színvilághoz passzoló zoknifonalat. (Erről is találtok in progress fotókat az instán, részben a feed-en, részben csináltam a 100kreanapnak külön sztorifolyamot.)

Mindenesetre már ezzel a négy-öt projekttel is teljesen elégedett vagyok, rendkívül inspiráló volt a saját fonalasdobozból “shoppingolni” és újra felfedezni az otthoni kincseket.

Most ezzel a poszttal egyúttal a 100kreanap második feléről is megírtam az összegzést, mert tényleg az utolsó másfél-két hónap ennek a maradékfelhasználásnak a jegyében telt. Hivatalosan még három napig tart a 100 nap, szorítsatok, hogy egy szálelvarrás még beleférjen. Jövök még a kész kendők fotójával és tervezek egy posztot a kihívás lelki oldaláról is, mert ezúttal ez a vonal is elég erős volt számomra. Nektek hogy ment a 100 napos alkotássorozat?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?