Karácsonyi húzogatós ajándék Ahamának

Idén zártkörű karácsonyi húzogatóst rendeztünk a Virtuálfonóval, és az angyalok keze Ahamát rendelte páromul. Egy nemezelt neszesszert kapott lágy pasztellszínekben, kis rózsákkal.


Ez a neszi egy remek példa arra, hogy “nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut” – hogy egy klasszikust idézzek. A története ugyanis még nyáron, a Gouba előtt kezdődött.
Horgolt táskát is szerettem volna vinni, és tele volt a fejem ötletekkel, időm viszont nagyon kevés volt. Több táskába belekezdtem, de amikor láttam, hogy elsőre nem olyan, mint elképzeltem, inkább félretettem. Ez a darab itt tkp. egy nagyobb táska első negyede lett volna. Kifogyott a tolnai előfonal, ezért nem folytattam. Meg azért se, mert valahogy nem volt jó a tartása. Igaz, bélelni akartam, de valahogy nem voltam meggyőzve, hogy jó lesz a végeredmény.

Aztán nemezelős kísérleteim közben eszembe jutott most novemberben, hátha ez a fonal is alkalmas filcesítésre. És igen, nagyon is, sőt, mondhatnám, arra alkalmas csak igazán!

A “félbemaradt” darabot, 60 fokon kimostam, és egy remek tartású, vastag, amolyan jó hozzáérni érzésű táskaforma lett. Arányai is tökéletesek – ha akartam volna, se tudtam volna jobban eltalálni. Cippzárat varrtam bele és a sok szóbejövő díszítőelem közül végül egy horgolt rózsacsoportot választottam. Ez is félkész állapotban várakozott jobb sorsára – annak idején egy kalapra nem tettem rá. Mit tegyek, ha nem akart ott maradni. Pontosan tudta, hol lesz a helye.

A kis rózsák közül a világos és a sötétbarna saját festésű tolnaiból van, és az egész kompozíció valahogy pontosan illett erre a neszire.

Amikor kész lett, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy legszívesebben megtartanám magamnak, akkor gyorsan borítékba tettem, és elküldtem Ahamának, aki szerencsére nem bírta kivárni a karácsonyt, és már vissza is írt, hogy örült a meglepetésnek. Aminek meg én örültem nagyon!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

4 hozzászólás “Karácsonyi húzogatós ajándék Ahamának

  1. :),úgyis meg akartam kérdezni, hogy készült.Vár nálam pár valójában neked szóló komment.

  2. Már amott is megcsodáltam. Imádom ezeket a finom színeket.

  3. Köszönöm!
    Ahama, nalad is olvastam 🙂 Hat, igen, tortenete minden targynak van, es ez meg csak az egyik fele. A masikat is megirom majd 🙂

  4. nagyon szep, finom darab. vannak dolgok, amikkel erdemes varni es megtalaljak a vegso formajukat.

Comments are closed.