Hétfőzz: sütőtökös rizs

tokosrizs

A szombati ebédünk azért volt extra, mert a gazdag köret és a magában is megfelelő fogás határán állt, így egy pár étkezésnél most majd nem kell sokat gondolkodnom, hogy mit egyek. Szombat délben például  egy szelet grillezett hallal csak mellékszerepben volt a tökös rizs, vacsorára viszont már meleg salátaként főfogás. Ma pedig csomagolok mellé egy zöldsalátát is és kvázi rizottót ebédelek a munkahelyen.

Azért csak kvázi rizottó, mert a rizottórizs helyett normál hosszúszeműből és vadrizsből készült és a fele leves, fele fehérbor felöntés helyett csak levest használtam hozzá. Ezt leszámítva viszont az elkészítés hasonló a rizottóéhoz.

Egy hagymát és két gerezd fokhagymát kis vajon megpároltam, a serpenyőbe beletettem fél kockára vágott butternut sütőtököt és egy bögre rizst. Felöntöttem annyi levessel, ami ellepte, majd lassan, fedő nélkül, kevergetve pároltam. A levest mindig utánaöntöttem, amikor kellett.

Amikor épp nem kellett nagyon figyelni a serpenyőre, akkor felvágtam sok zöldfűszert, ez konkrétan épp szárzellert (egy szár és a levelek), oregánólevendulát, kakukkfüvet jelentett, hozzáadtam a serpenyő tartalmához, továbbá adtam még hozzá egy kiskanál szárított oregánót és frissen reszelt szerecsendiót is és borsot jó bőven. Amikor az egész puha lett, még egy fél citrom levét ráfacsartam, majd rögtön tálaltam egy kevés tökmagolajjal nyakon öntve és parmezánnal megszórva.

A zöldfűszereket egyébként szerintem szabadon lehet variálni, nekem most épp ilyen extrák voltak itthon a biodoboznak köszönhetően, de amúgy petrezselyemmel és rozmaringgal is el tudom képzelni, meg úgy bármivel lehet kísérletezni, ami épp van. A tökmagolajat viszont kifejezetten érdemes nem kihagyni – a vele és nélküle közötti különbség nagyon erős. Jó étvágyat, kellemes októbert!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

One comment on “Hétfőzz: sütőtökös rizs

Comments are closed.