Hét-főzz! Őszi kuszkusz zsályával

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egy szobat délelőtt fonalfesztiválra ment. Mire meghozta fajsúlyos döntéseit a sok szép fonalas stand között, lassan beesteledett  elmúlt az ebédidő és a lány már szédelgett az éhségtől. Sajnos nem volt nála hamuban sült pogácsa, így hazatelefonált és megbeszélte, hogy a családja meleg ebéddel fogja várni, mire hazaér. Sajnos azonban bizonyos előre nem látott események folytán mégsem így alakult, és a lány borzasztó éhségében összeütött valamit öt perc alatt éhhalál ellen. Tényleg öt perc volt, bár igaz, hogy a kuszkusz előző napi maradék volt, így csak zöldségekkel és fűszerekkel kellett kicsit feldobni.

Csak nagyjából írok mennyiségeket, igazából tetszés szerint variálható. Egy személyre egy nagyobb bögrényi felkockázott hokkaidó tököt használtam és a szárzellerből egy felkarikázott szárat. Kivételesen nem tettem sem hagymát, sem fokhagymát a serpenyősbe, de azzal talán még lehetett volna fokozni a hatást. Kis olajon serpenyőben átkevertem a zöldségeket pár percig, majd fedő alatt puhítottam egész pici vízzel. Megsóztam, megborsoztam és rászórtam 6 felcsíkozott zsályalevelet, ezzel is pirítottam rövid ideig. Az előre elkészített kuszkuszt a serpenyőbe öntöttem a zöldségekhez, még átkevertem, két evőkanál tejszínt is kevertem hozzá. Tálaláskor reszeltem rá parmezánt. Szerintem nemcsak azért volt finom, mert nagyon éhes voltam. A zsályát ne hagyjátok ki, az egészben az a legizgalmasabb elem!

A zsálya egyébként hálás növény, egy hónapja vettem egy csokorral és hűtőben tárolom a zöldséges fiókban. Amikor kell, lecsippentek pár levelet. Közben már meg is száradt, de ez semmit nem von le az értékéből, nyugodtan lehet így hetekig használni főzéshez vagy teakészítéshez.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?