Fonalbolt Berlinben: Knit knit

Dolgozni jöttem Berlinbe, de szerencsére adódott egy néhány órás szünet, ami bármi kultúrprogramra kevés lett volna, egy kis fonalbolt-látogatásra viszont pont elegendő. Három helyen voltam, egy belvárosi (Berlin Mitte) és két kicsit félreesőbb (Pankow) üzletben. Mivel mint mondtam, dolgozni jöttem és a blogra jelenleg csak az alvásidőből tudok elcsípni, ma csak egy boltot mutatok be, a többi később jön.

knitknit2

A Knit knit (Linienstrasse 154.) az a fajta üzlet, ahol pici alapterületen tudatosan válogatott különlegességeket találunk. Nem egy vagy kettő fonalgyártó cégtől van meg a teljes választék, hanem egyfajta stílus mentén válogatva tartanak sok gyártótól fonalat. A közös nevezőt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy olyan modellekhez való alapanyagot találunk, ahol a fonal viszi el a showt. Az üzletben egyébként lehet kapni kötésmintákat is, ezek nagyon egyszerű szabású holmik mind, hogy a kezdők is sikerélményt szerezhessenek: pulcsik, kardigánok, amelyeknek minden része téglalap alakú. Egyébként ez remekül illik a tipikus berlini ruhatárba, rengetegen hordanak ilyen box-szabású felsőket.

knitknit1

Az üzlet nemcsak a kiváló választék miatt tetszett nekem, hanem mert az egész olyan hangulatú, mint egy nappali: az ajtóban rögtön egy kutya fogadott, az eladó hölgyön látszik, hogy számára ez nemcsak munka, hanem szenvedély. A bolt egyébként hetente egyszer kötős találkozót is tart, olyankor a pici nappaliszerű üzlet teljesen megtelik.

A fonalakon kívül kaphatók még mindenféle fatűk és válogatott dizájntextilek és fonalas könyvek is. A mottó mindenben a nem túl sok, de csakis a legjobb, a prémium. Néhány fonalmárkát feljegyeztem – biztos nem az összeset: Sandes Garn (norvég márka), Rowan, Jawoll, Manos, Debbie Bliss, Lana Grossa.

Az üzlet egyébként ideális fekvésű, az Oranienburg S-bahn állomástól néhány perc sétára található (csak útközben le ne kapcsolódjunk a jobbnál jobb kávézóknál), de közel van az Alexanderplatz, az Unter den Linden is, szóval egy egynapos városnézésbe is feltűnés nélkül beilleszthető program.

Ezzel el is búcsúzom a hétvégére, amikor sajnos nem nagyon leszek fonal közelében, úgyhogy kössetek és horgoljatok helyettem is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?