Cirmos Cameo

A WIPszerda sorozat persze kétarcú: egyrészt jó, hogy nincs nyomás rajtam, hogy hetente többször valami befejezettkötést-horgolást hozzak. Nem lenne életszerű, annyi a nyüzsi mostanában, s egyébként is, a kötés sokkal lassabban megy, mint a horgolás és kevesebb a kész darab. Másrészt viszont idejét sem tudom, mikor mutattam kész kötést, horgolásról nem is beszélek, pedig tényleg szinte minden nap szöszölök valamivel.

Ma végre tudok olyat is mutatni, ami nem WIP meg nem is UFO, hanem egy teljesen kész kendő blokkolva, eltisztázva. A múltkori Cameo után nem bírtam leállni és rögtön belekezdtem egy másikba.

Az eredeti mintától több ponton eltér. Nem csíkos – úgy gondoltam, hogy a fonal elég cirmos ahhoz, hogy ne bírja el a plusz csíkokat. Aztán kevesebb sor is, mint kellene, bár szerintem így is bőven elég nagy. A szegélycsipke is keskenyebb, nekem ez a méret tűnik arányosnak a kendő egészéhez képest. A pikós leláncolás helyett egyszerűt választottam, kíváncsi voltam, hogy így milyen és végül elégedett vagyok, letisztultabb pikók nélkül és úgy egészében nagyon harmonikusnak látom a kendőt. A színe egyébként nem ennyire élénk és valamivel sötétebb, a cirmok miatt mégsem komor. Ha minden igaz, anyukámé lesz, már abban az esetben, ha készen is tetszik majd neki. 
 

A minta innen, a fonal Duett Sockenwolle “Märchenhexe” színben innen.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “Cirmos Cameo

  1. Szép kis kendő lett, klassz színekkel!

  2. Nekem ez nagyon tetszik. Jobban, mint a csíkos.

Comments are closed.