Beetetős amarántkása

Tudtátok, hogy a lovagok kedvenc étele a köleskása volt? Mióta ezt olvastuk ebben a könyvben, K. időről időre köleskását kér vacsorára a könyvben lévő recept alapján. Legutóbb elfogyott a köles, volt otthon viszont amaránt, ami egy csodagabona, legalább annyira jó, mint a siitakegomba vagy az Élet Vize citromlével. Egyetlen dolog van, ami kicsit fura benne, mégpedig az állaga. Pici golyócskák, amelyek a főzést követően is roppanósak maradnak. Nem épp kemények, de nem is puhák, mint mondjuk a rizs és nem is olyan krémes, mint a tejbegríz. Szokni kell, ennyi.
Köles hiányában felkínáltam K. lovag úrnak, hogy esetleg amarántból is jó lesz-e a kása, és belement. De mert ez volt az első alkalom neki és nem akartam rögtön egy teljesen idegen roppanós állaggal elriasztani, készítettem egy beetetős változatot, az amarántot búzadarával kevertem.

3 deci tejben 4 púpos evőkanál amarántot tettem és lassú tűzön fedő alatt elkezdtem főzni. Ottmaradtam a közelében, mert egy idő után a legkisebb fokozaton is le kellett venni a fedőt, különben kifutott volna. Amikor az amaránt már majdnem teljesen megfőtt (nagyjából 15 perc elteltével), hozzátettem még 2 púpozott evőkanál búzadarát, 2 evőkanál barna cukrot és 1 teáskanál Kotányi mézesfűszert is. Kevergetés mellett pár perc alatt besűrűsödött a kása, ahogyan a gríz megdagadt. Egy másik száraz serpenyőben pirítottam gyorsan egy kis mandulaforgácsot, ezzel szórtam meg. A gyermek kért még kakaót is rá, hát legyen, de igazából anélkül is finom lett volna, karácsonyízű.

Az a jó hír, hogy ha szeretitek a kásákat meg érdekel benneteket az a fajta konyha, ami a gabonát, szénhidrátot és más efféléket nem kiáltja ki minden rossz okának, akkor végre találtok magyarul egy remek új blogot, Kicsi Vú 5elemes konyháját. Én már jó sok éve ismerem a TCM-et és részben követem is, de Kicsi Vú az elméletet rendszerezve is tanulta hozzá, szóval máris tudott újat mondani nekem. Olvassátok ti is, végül is egy olyan nemzet tapasztalatait foglalja össze a TCM, ahol az orvosnak csak addig fizettek, amíg a páciens egészséges volt. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

One comment on “Beetetős amarántkása

  1. Köszi a receptet, ki fogom próbálni – kukoricadarával. Van itthon amaranth, amit zabkásába szoktam keverni, de igazából nem igazán tudtam, mit is kezdjek vele. A mézes füszerkeverék is klassz ötlet. Én simán fahéjjal meg vaníliával csinálom a zabkását a gyerekeknek általában, minden reggel ilysmit reggeliznek, jól fog jönni egy kis változatosság.

Comments are closed.