Barka fonalas örömök

Ha esetleg úgy tűnne a blog alapján, hogy horgolótű hetek óta nem volt érdemben a kezemben, akkor ezt legalább szavakkal szeretném megcáfolni. Az viszont igaz, hogy a fényképezőgépet talán már meg sem ismerném, ha látnám. Így aztán a fenti képet is a Barka webshopjából kölcsönöztem.
Ma érkezett ez a fantasztikus Naptánc nevű fonal, és még egy másik árnyalat is. Jó, sejtettem, hogy messze az átlagos kategória fölött van, de még ahhoz képest is zseniális! Vastagságra pont olyan, mint amit igazán kényelmes kezelni – 5-ös tűvel horgolható, azaz gyors sikerélményt ad. A színei pedig nagyon finomak. Kicsit eltér a képen láthatótól, illetve okozott egy kis meglepetést, hogy a képen halványzöldnek látszó szín inkább sárgászöld, és hogy az a szín határozottan domináns a többihez képest mennyiségileg, de én szeretem a meglepetéseket. 🙂

Ahogy elkészül a projekt, még írok róla, és ha addigra még tudom, hol kell kattintani a géppel, még fényképet is mutatok.

Egyébként pedig az a különös, hogy nemrég úgy nyertem Barkáéknál a hírvivő játékban, hogy emlékezetem szerint nem is neveztem, csak akartam. Vagy mégis? Már nem emlékszem. Szóval ha akkor nem is, most utólag mindenképp szeretném nagy dobra verni, hogy remek gyapjút kaptam nagyon gyorsan, szóval éljen a Barka fonal sokáig!

Aki pedig epedve várja a kisorsolandó freeform hajcsatot, annak az a jó hírem van, hogy ez a bejegyzés a 148., szóval közeleg az én játékom is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “Barka fonalas örömök

  1. Én is nézegettem ezt a fonalat, de végül mégis egy lila extra vékony fonal mellett döntöttem. Lehet, hogy életemben először megpróbálok valami csipkeszerűt kötni-horgolni?
    Kíváncsian várom, nálad mi lesz belőle? Csak nem sapi a kisfiadnak?

  2. KÍváncsian várom a képet!!

Comments are closed.