Ázsiai éttermek Budapesten

Nem tudom, mennyi szerepe volt annak, hogy fonalas barátnőm épp Ázsiában járt és erről az utazásáról posztolt képeket, mindenesetre húsvét előtti budapesti látogatásunkkor szinte csak ázsiai helyeket próbáltunk ki.

Az első viszonylag gondolkodás nélkül adta magát, mert a Petőfi Irodalmi Múzeumban néztük meg a Petőfi- és a Műfordítógép kiállítást. Már jóval elmúlt ebédidő, mire végeztünk, ráadásul a Petőfi-anyagban pont belehallgattam egy olyan felolvasásba, amelyben Petőfi és Szendrey Júlia egy fogadóban rendelnek, de sajnos nehezen jutnak dűlőre a fogadósnővel, aki nem hajlandó állatot ölni senki vendég kedvéért, így csak puliszkát tud tálalni, azt viszont több különböző formában. (Tudja valaki, melyik műből van ez?) Egyszóval farkaséhes voltam már, és adta magát, hogy a múzeummal szemközti Padthai Wokbar-ban együnk.

A koncepció elég egyszerű: a vendég kiválasztja magának az alapot (különféle tészták, rizsek vagy zöldség), a feltétek közül tetszőleges számút és egy szószt. Ezzel kikerülhető az egzotikus éttermekben rajtam rendszeresen eluralkodó inkompetencia-érzés, amikor meglátok egy odavágó nyelvtudás nélkül abszolút semmitmondó ételnevet. Itt csak a szósznál legyintett meg halványan ez az érzés, de az is hamar elmúlt, mert kaptam szaktanácsot. Egyébként ezt a választósdit azért is nagyon élveztem, mert az ötelemes tanfolyamoknak köszönhetően pontosan tudom, hogy milyen állapotban milyen hozzávalók jók vagy nem jók, így pontosan azt kaptam, ami adott pillanatban a legjobban hiányzott.

Azt is megállapítottuk Apahajóval, hogy legközelebb egy alapot fogunk kettőnknek rendelni kicsit több feltéttel, mert az adagok hatalmasak voltak még úgy is, hogy a zöldségalap elvileg nem telít annyira, mint mondjuk a rizs vagy a tészta. Ha pedig valaki csak valami meleget szeretne a gyomrába, de nem annyira éhes, akkor a levesek is nagyon étvágygerjesztőek voltak, bár ezt csak az asztalszomszédunknál láttam, és nem kóstoltam. Árfekvésben nem épp olcsó, bár nyilván az összeállítástól sok függ, mert minden hozzávalónak külön ára van. Viszont friss, egészséges és ha valaki amúgy csak ritkán eszik ázsiait, akkor mindenképpen jobban jövünk ki, mint ha otthonra betárazunk mindenféle extra hozzávalót, amit csak egyszer (sem) használunk.

kép forrása: http://urbantigerbudapest.com/hu/

Egészen közel, szintén a Kecskeméti utcán található az Urban Tiger (ld. kép), ahol egy nagyon késői vacsorán voltunk. Emiatt aztán csak leveseztünk, de fenn van a to do listán a többi étel kipróbálása is, mert a Miso Ramen és a Shio Ramen bizonyítottak. Ez a hely azért is autentikus, mert lehet úgy rendelni, hogy mindent középre tesznek és az asztaltársaság együtt falatozik, sokféléből egy kicsit. Gyors és profi volt a kiszolgálás, a térben pedig vannak eldugott asztalok és nagyobb társaságnak való helyek is, szóval mindenki azt az intimitási fokozatot kapja, amire épp szüksége van.

India se maradjon ki, ha már Ázsia! A Curryhouse a Horánszky utcában már többször szembejött velünk. Nagynak tűnik, de nem volt könnyű hétvégén foglalás nélkül asztalt kapni vacsoraidőben. Én itt is a levesnél maradtam, mert az jó, ha meleg, de este már egy komplett éttermi adag főétel általában túl sok nekem. Tényleg tökéletes kókuszos csirkeleves volt, úgyhogy aztán pár nappal később otthon is megpróbáltam hasonlót főzni. Egyébként az éttermi evésekben ezt szeretem a legjobban: az otthoni főzőrutinba hoz egy csomó új ötletet, mit mivel kombináljak, hogyan fűszerezzek. És ha már jelenleg nem cikázhatok oda-vissza a világban, legalább igyekszem a népek konyháit megismerni ott, ahol amúgy is vagyok.

Az étlapon egyébként paprika piktogramm jelöli, hogy mennyire csípős az adott étel – nem lett volna rossz ezt már a rendelés előtt észrevenni. Apahajó nem egy érzékeny lélek ebből a szempontból de ami itt csípős volt, az még neki is csípősnek tűnt. Belekóstoltam az ő adagjába is, és egy villa után is dőltek a könnyeim, szóval ha legközelebb jövünk, akkor csak a nemcsípősek közül szabad választanom, ezt próbálom bevésni a fejembe.

Itt nem kínálják külön a mangó lassit zárásként, mint a kedvenc indiai helyünkön, pedig nem véletlen ez a szokás. Az ízlelőbimbóknak szükségük van egy kis lenyugtatásra a sok fűszer után. Egyébként finom volt a lassi és a hagyományos ánizsos-köményes fűszer is, amit az étkezés lezárásaként kínáltak, bár ebben a műfajban kóstoltam már még tökéletesebbet.

Nektek van kedvenc ázsiai éttermetek Budapesten? Ha igen, ajánljatok nyugodtan, szívesen látogatunk mindig új helyeket.

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.