Karácsony előtt villámgyorsan kellett K-nak egy adag kekszet sütnöm a betlehemesre. Még élesen emlékszem, egyike volt azon ritka estéknek, amikor a fejfájásom még a gyógyszer dacára is elviselhetetlen. Hogy a konstelláció tökéletes legyen, Apahajónak épp céges karácsonyi bulija volt, tehát esélytelen volt, hogy áttoljam rá a kekszkészítést/ kekszvásárlást. Szóval valami nagyon egyszerű receptet kerestem, ezt:
250 gramm szobahőmérsékletű vaj
100 gramm cukor
2 tojássárgája
1 teáskanál vaníliáscukor
380 gramm liszt.
Mivel ez úgy nagyjából semmi különös ízű volt, belecsepegtettem még 4-5 csepp mandulaaromát is és az egészet gyorsan összegyúrtam. Hűtőbe tettem egy órára, aztán kis gombócokat gyúrtam a tésztából kézzel és kicsit összelapítottam. Amikor a tepsi megtelt (20 darab), még egész mogyorót nyomtam mindegyik közepébe és kisütöttem kb 10 perc alatt. Erősen érezhető volt a mandulaaroma, szóval ha valaki nem annyira marcipánmániás, mint mi, akkor annak 2 csepp is elég szerintem.
Tekintettel szánalmas állapotomra, egy tepsi kisülése után a maradék tésztát befóliázva hűtőbe tettem, bedőltem az ágyba, a gyerekeknek lelkükre kötöttem, hogy mossanak fogat, feküdjenek le hamarosan és onnantól megszűntek az emlékeim.
Már elmúlt karácsony, amikor felfedeztem a fóliázott keksztésztát a hűtő felső polcán. Egy újabb adag kekszhez nagyon nem volt kedvem, idén valahogy sokkal kevesebb készült és fogyott ezekből az édességekből, mint rendesen. Egy szaftos almás sütit viszont nagyon is el tudtam volna képzelni, így egy kis (20 centi átmérőjű talán) tortaformát kivajaztam, a tésztával kibéleltem és elősütöttem kb. 20 percig. Ezalatt két almát meghámoztam és később felszeletelve belerakosgattam az elősült tésztaágyba. Az egészet megszórtam még fahéjas cukorral és visszatoltam a sütőbe tovább kb 20-25 percre. A tészta peremének színe elég jó indikátor, szép barnásnak kell lenni, de még nem égettnek. A még forró almatöltelékre ráreszeltem bőven hideg vajat, és igen, sajnos ez a vajjal való megkoronázás nem hagyható el fogyókúrára hivatkozva, mert egyszerűen kell az ízhez. Cserébe nem muszáj tejszínhabbal tálalni 🙂
Melegen és hidegen is igen finom, annyira, hogy még a család cukorfóbiás tagja is repetázott belőle.
Tetszett a bejegyzés?