A döntésképtelen szakács ebédje

Vannak, akik vendégség esetére menüt készítenek. Több fogás van és minden mindenhez passzol, ízek és színek harmonizálnak. Én úgy készítem elő a vendégségeket, hogy kitalálok valamit, ami mindössze arra jó, hogy aztán mégse azt főzzem meg. A menü ugyanis bevásárlás közben alakul ki. Abból veszek, ami szép. Vagy amit már két hete is pont kerestem, de akkor nem volt. Aztán az is közbejöhet, hogy pont előtte rabolták le a keresett árut és ez húzza keresztül a számításaimat.
Szombat reggel is hazajöttem vagy hétféle alapanyaggal és gőzöm sem volt, hogy mit fogok főzni. És mert vasárnapra se tartottam előrébb a döntésben, inkább csináltam ezt is, azt is.

A vajban párolt spárga májusban szinte kötelező, a virsli az ebéd gyerekbiztos része (az a fajta, amit Frankfurter néven árulnak Ausztriában, minimálisan se hasonlít a magyar virslihez). A prímet egyértelműen a spenótos-juhsajtos lepény vitte.

1 csomag levelestésztát kiterítettem egy tepsire, a széleket picit felgöngyölítettem.
Mélytányérban felvertem egy tojást, majd villával összetörtem 200 gramm Spar Bio fetasajtot. Ez a feta morzsálódós állagú és picit más íze van, mint a többi fajtának, úgyhogy ha lehet, mindig ezzel sütök-főzök. Picit megborsoztam a sajtos-tojásos keveréket.
Serpenyőben vajat olvasztottam és 250 gramm bébispenótot két gerezd fokhagymával, pici sóval megfonnyasztottam.
A leveles tésztán először egyenletesen elosztottam a sajtos keveréket, aztán arra rátettem a spenótot kanalanként.
Addig sütöttem, amíg szép színe lett – sőt, egy picit tovább is, ahogy a képen látszik. Azért így is remek lett.

Volt a lepénynek társbérlője is a sütőben, mégpedig a mozzarellás gomba. Egy tűzálló tálban szeletelt gombát rétegeztem, leöntöttem pici olívaolajjal. A tetejére mozzarellaszeletek kerültek, pici só, picit bors és sok oregánó. Először a lepény alatti polcon, majd amikor a lepény elkészült, még egy kicsit a felső polcon sült a sütőben. Levet engedett, azt nem ettük meg, csak a gombát a ráolvadt sajttal.
A vendégek pedig tetszés színleltek, úgyhogy majd máskor is kapnak ilyesmit.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

4 hozzászólás “A döntésképtelen szakács ebédje

  1. A virsli a gyerekeknek (ahogy írtad)? a többi meg nekem való 😀 Szeretem a nem hétköznapi, de egyszerű ételeket.

  2. Bocsánat: nincs kérdőjel az első mondat első felében. Vessző akart lenni, de elbénáztam 🙂 Szép napot kívánok!

  3. Nagyon fincsi volt az ebéd, tényleg. Nem színleltük ám a tetszést. 🙂

  4. Annál jobb 🙂

Comments are closed.